Őszre csúszhat a Brexit-egyezség
Júliusban már nem születhet meg az előzetes megállapodás az Európai Unióval az Egyesült Királyság kilépése utáni kapcsolatokról, de a szeptemberi dátum reálisnak tűnik – mondta David Frost brit főtárgyaló az egyeztetések ötödik fordulója után. Az EU-t képviselő Michel Barnier szerint az informális egyeztetések már a jövő héten folytatódnak, bár a felek két fő témában megakadtak. Barnier a nyílt és fair verseny feltételei melletti elköteleződést hiányolja a britektől, de a halászati jogokról való tisztességes megegyezésnek még a körvonalait sem látja. Más témákat illetően azonban a felek kölcsönösen dicsérték egymás konstruktivitását, és David Frost azt is elmondta, hogy hajlandók lennének elfogadni a Brüsszel által támogatott egyszerűsített szabályrendszert. | P. S.


