Rengeteg pénz ment el mobilapplikációkra
Idén az első fél évben 50,1 milliárd dollárt költöttek el a felhasználók az App Store és a Google Play alkalmazásboltokban mobilapplikációkra, illetve azokon belüli vásárlásokra és előfizetésekre a Sensor Tower becslése szerint. Ez az egy évvel korábbihoz képest 23,4 százalékos bővülés – gyorsabb ütemű növekedés, mint 2018 és 2019 első fél éve között volt. Mindez a cég szakértői szerint a Covid–19-járványra és a pandémia miatt megnövekedő mobilhasználatra vezethető vissza.
Az App Store fölénye továbbra is jelentős az elköltött összeget tekintve, az első hat hónapban 32,8 milliárd dollárért vásároltak a felhasználók a szolgáltatáson keresztül, ez 24,7 százalékos növekedésnek felel meg éves összevetésben. A Sensor Tower becslése szerint a Google Playen ennek alig több, mint a felét, 17,3 milliárd dollárt költöttek el, ez éves szinten 21 százalékos bővülés volt.
Ha a játékokat nem számítjuk, a Tinder volt a legtöbb bevételt hozó alkalmazás 433 millió dollárral. Ez ugyanakkor jókora visszaesés 2019 első fél évéhez képest, a randiapp ugyanis akkor még 532 millió dollárnyi bevételt termelt. A jelentős visszaesés hátterében több tényező is állhat, egyrészt a koronavírus-járvány miatt új, személyes kapcsolatok kialakítására a világ jelentős részén jó ideig nem volt lehetőség, másrészt a Tinder a prémiumfunkcióját, a Passportot áprilisban ingyenesen elérhetővé tette minden felhasználó számára.
Jelentős összeget költöttek el a felhasználók a YouTube alkalmazásban is, 431 millió dollárt, míg a harmadik a TikTok lett a maga 421 millió dolláros bevételével. A főként a fiatalok körében elképesztően népszerű videós applikáció áprilisban már elérte a kétmilliárd letöltést világszerte, ráadásul 2020 első negyedévében egy rekordot is megdöntött – a január–márciusi időszakban 315 milliószor töltötték le, korábban egyetlen mobilalkalmazás sem ért el ilyen eredményt egy negyedév alatt.
Az igazán nagy pénztermelők persze a játékapplikációk, amelyek közül az első fél évben a PUBG Mobile (PlayerUnknown’s Battleground) végzett az első helyen, a Sensor Tower Store Intelligence becslése szerint 1,3 milliárd dollárt költöttek rá a felhasználók a két nagy alkalmazásboltban. A játék teljes bevétele ennél még jóval nagyobb lehet, ugyanis ebben az adatban nincs benne a kínai applikáció-áruházakon keresztül lebonyolított forgalom. A második a játékok között a bevételt vizsgálva a Honor of Kings lett egymilliárd dolláros eredménnyel, de a harmadik, a Monster Strike című applikáció is 632 millió dollárt hozott.
A Sensor Tower megvizsgálta azt is, hogy mennyi mobilalkalmazás-telepítés történt az első fél évben. A cég becslése szerint összesen 71,5 milliárd applikációt telepítettek a mobilos felhasználók világszerte, ez 26,1 százalékos növekedés 2019 első fél évéhez képest. Míg a bevétel esetében az App Store a meghatározó, a letöltések és telepítések terén óriási a Play fölénye. Az Apple mobilalkalmazás-boltjából 18,3 milliárd telepítést regisztráltak az első hat hónapban, míg a Google szolgáltatásából 53,2 milliárdot. A játékokat nem számítva a legtöbbször letöltött applikáció a TikTok volt, az első fél évben 626 millió telepítést ért el, a második helyen a WhatsApp, míg a harmadikon a ZOOM végzett ebben a mutatóban. A játékok között a letöltéseket vizsgálva is a PUBG Mobile végzett az első helyen, a Sensor Tower viszont azt nem közölte, hányszor telepítették az appot.
A PUBG Mobile
1,3
milliárdot hozott


