BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az inflációs adatokra figyelnek a piacok

A hét legnagyobb izgalommal várt adata itthon és külföldön az infláció: szerdán magyar, pénteken amerikai fogyasztói árindexadatok érkeznek. Megmozgathatja az eurót és a forintot az Európai Központi Bank döntéshozóinak csütörtöki ülése is.

A forinttal a múlt hét végén már a 361-nél is gyengébb szinteken kereskedtek az euró ellenében, és különösen azok a devizabefektetők várják izgatottan a szerdai augusztusi magyar inflációs adatokat, akik emlékeznek rá, hogy a jelenlegi, több hét óta tartó gyengülő trend a júliusi árindex közlése után kezdődött, a 345-ös szint közeléből. Akkor az történt, hogy az elemzők jövendölte 3,1 százalék helyett 3,8 százalékra ugrott az éves infláció, az indirekt adóktól megszűrt maginfláció pedig 4,1 százalékra, a Magyar Nemzeti Bank 2–4 százalékos célsávja fölé araszolt. Az emelkedés azért gyengítette a forintot, mert a második negyedéves óriási gazdasági visszaesés után az elemzők nem tartják valószínűnek, hogy a jegybank szigorítja a monetáris politikát. Az OTP Bank elemzői központja szerint a szerdai fő adat valamivel még magasabb, 3,9 százalékos áremelkedést mutathat, de legkésőbb szeptemberre tetőzhet az infláció. „Ha az adat a várakozásoknak megfelelően alakul, úgy az infláció nagyon közel kerül a jegybanki célsáv felső határához, ami miatt nem valószínű, hogy a jegybank további kamatcsökkentés(eke)t hajtana végre az idei évben, a gyenge második negyedéves növekedési adat ellenére sem” – írta Eppich Győző, a bank elemzője.

A forint árfolyama már előre beárazhatta az inflációs aggodalmakat, ennek ellenére nem kizárhatók további kilengések. A ma esedékes augusztusi államháztartási adatok aligha nyugtatják meg a befektetőket, bár nagy meglepetést sem okozhatnak, hiszen már korábban világossá vált, hogy a magyar költségvetési és államadósság-politika a válság elhúzódó hatásai miatt akár évekig is lazább maradhat a korábban vártnál. Ez is hatással lehetett a forintra, és az is a gyengülés irányába tolta a múlt héten, hogy az EKB döntéshozói aggodalmukat fejezték ki az euró erősödése miatt a dollár ellenében. Hogy van-e szándéka és a szavakon túl is módja fellépni ez ellen az eurózóna jegybankjának, arról új információk érkezhetnek a bank csütörtöki ülése után.

A szintén csütörtökön esedékes júliusi francia és olasz ipari termelési adatok betekintést nyújthatnak, miképp halad a kilábalás az eurózóna két jelentős gazdaságában, amelyet keményen megtépázott a járvány. Frissebbek és a globális piacokon nagyobb jelentőségűek a pénteken érkező augusztusi amerikai inflációs adatok, bár nagy változás nem várható, és a Federal Reserve amúgy is toleránsabbá vált az infláció emelkedésére. „Mivel a várakozások szerint a maginfláció 1,6 százalék maradhatott, míg az infláció csupán 1,2 százalékra emelkedhetett, ezért a mostani adat fontosságát az adja – az előző hónaphoz hasonlóan –, hogy a vírus által különösen érintett szektorokban folytatódik-e az árak emelkedése, amit a kilábalás egyik jeleként lehet értelmezni” – írta Módos Dániel, az OTP elemzője.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.