Nemzetközi gazdaság

A tőzsdén landoltak az amerikai fapadosok

A ­tavaszi tőzsdei bevezetés a Fron­tier Airlinest leszálló, a Sun Country Airlinest felszálló ágban érte.

A Wizz Air után egy másik fapados érdekeltségéből is megkezdte kivonulását az Indigo Partners. Az amerikai befektetési társaság a Wizz Airben lévő eredeti, 20,6 százalékos részesedését több lépcsőben 8,5 százalékra apasztotta, legutóbb március közepén szabadult meg egy 7,7 százalékot képviselő, 555,5 millió dollárt érő pakettjétől. Szakértők szerint szépen keresett az ügyleten, viszont aligha állapítható meg ez a Frontier Group részvényeinek tőzsdei bevezetéséről (IPO).

Fotó: PAUL J. RICHARDS / AFP

A Frontier Air­lines köré épült csoport részvényeit a 19–21 dolláros sávban kínálták, majd a csekély érdeklődés láttán az alsó szintre árazták be a papírt.

A Frontier első kereskedési napján 18,61 dolláron nyitott, a 2 százalékos mínuszból zárásra 0,8 százalék maradt, kapitalizációja pedig 4 milliárd dollár környékén mozgott.

A Frontier Group 30 millió részvényt vitt a piacra, és 570 millió dollárt vihetett haza, a coloradói Denverbe. Az összegből 150 millió dollár nem sokáig pihen a bankszámlájukon, mivel a járvány idején kapott szövetségi kölcsön visszafizetésére fordítják, 285 millió pedig az Indigónak az arizonai Phoe­nixben lévő főhadiszállásán landol.

Egy másik amerikai fapados, a Sun Country Airlines sikeresebben startolt március közepén: a 21–23 dolláros sáv fölött, 24 dolláron ment el a felkínált 9,1 millió 1,34 milliárd dollárra értékelve a céget.

A Sun 36,4 dolláron valóban repülő­rajtot vett, most 34 dollár körül forognak a részvényei.

Neki is a szövetségi kölcsön visszafizetéséhez kellett a friss forrás.

Ám az IPO nem csak emiatt volt sürgető, a Frontier és a Sun is maximálisan ki akarja a használni a korlátozások feloldását követő utazási boomot. A Frontier cash-flow-ja is visszatér ezzel a pozitív tartományba. Tavaly a cég napi 2 millió dolláros ütemben égette a pénzt, bevétele 1,25 milliárd dollárra esett, vesztesége 225 millió dollárra emelkedett. Az ultrafapados kategóriába sorolt Frontier 106 gépet számláló, a Wizz Airéhez hasonlóan Airbusokból álló flottája 136 célállomásra repül Észak-Amerikában és a közkedvelt karibi turistaparadicsomokba. A légitársaság az elsők között jelentette be kényszerszabadságolt dolgozói visszahívását, és adott fel álláshirdetést bővülő menetrendje kiszolgálásához.

Eközben a nagyok is aktívan toboroznak:

a United Airlines a tavaly nyugdíjazott vagy leépített ezer pilótájából háromszázat vár vissza, és az Americannél is felvétel van.

A két cég járatai már 80 százalékos kihasználtsággal üzemelnek, és a készpénzégetéssel is felhagytak a múlt hónapban.

Frontier Airlines IPO Sun Country Airlines Frontier Group
Kapcsolódó cikkek