Érdekes gondolattal játszik el a The Next Web írása a TikTok kapcsán. Az online teret viharos sebességgel meghódító platformot ugyanis az abban foglaltak szerint helyesebb lehet streamingszolgáltatóként felfogni, mint közösségi médiaként.

A gondolat a New York-i Egyetem Stern School of Business nevű intézményében marketinget tanító Scott Gallowaytől származik, és amennyiben hihetünk az elméletnek, ez azt jelenti, hogy az ottani jelenlétünket is alapvetően máshogy érdemes kezelni, mint egy hagyományos közösségi oldalon. Az elképzelés mindemellett a versenytársak körét is más cégekben látja, mint az alkalmazás korábbi értelmezése, így 

a TikTok üstökösszerű száguldása miatt is inkább a Netflixnek kell aggódnia, és nem a Facebook és Instagram tulajdonos Metának.

TikTok is eating Netflix’s lunch — and that’s great for startups Food vlogger recording a video
Fotó: Shutterstock

Ez különösen azért lehet veszélyes az utóbbi időben gyengélkedő streamingszolgáltató számára, mert a TikTok felhasználók által generált tartalmai ingyen vannak, míg a Netflix büdzséje erre a célra évi 17 milliárd dollár. A kissé erőltetett párhuzam kapcsán azért érdemes megjegyezni, hogy az alkotóknak azért juttat a bevételeiből a TikTok is, tehát tulajdonképpen mégsem teljesen ingyen kapja a tartalmait, ugyanakkor előfizetésekből sincsenek bevételei mint a Netflixnek és versenytársainak.

Amennyiben azonban arra koncentrálunk, hogy az oldal a figyelmünkért harcol a streamingszolgáltatókkal, úgy viszont ezen a téren a közösségi média és a videókat kínáló oldalak között sincs feltétlenül különbség.

A cikk szerzője mindenesetre arról is beszámol, hogy 

mióta lemondta Netflix előfizetését, azóta sokkal több időt tölt a TikTokon. 

Azonban természetesen ezekkel a kijelentésekkel érdemes csínján bánni, mint például azzal az összefüggéssel, melyet az oldalon osztottak meg, ami szerint az iPhone megjelenése romba döntötte a rágók eladását.

Az egyik lehetséges magyarázat szerint ennek az lehet az oka, hogy a kasszáknál újabban telefonjukat bámuló vásárlók figyelmét már nem keltik fel a rágógumik. Azonban érdemes a statisztika egyik alapvető tételét is figyelembe venni, mely szerint könnyen lehet szó véletlenről is, 

a korreláció nem mindig jelenti azt, hogy a két megfigyelt változó között oksági viszony van.

Eme tétel bizonyítására számos példa van: a Nicholas Cage éves filmszerepeinek és a medencébe fulladó emberek számának együtt mozgása, vagy épp a Maine államban megfigyelt válások és az egy főre jutó margarinfogyasztás grafikonja hiába hasonló, nehéz lenne a különböző tények közötti oksági kapcsolat mellett érvelni, de valószínűleg a függvények hasonlósága ellenére valószínűtlen, hogy a csirkehúsfogyasztás és az amerikai olajimport jelentősen hatna egymásra.

Az egyik podcastban gondolatait megfogalmazó Galloway ugyanakkor arra is rámutat, hogy a Netflix tetemén lakmározó oldal a Facebook és az Instagram együttes elérésénél is több tekintetet vonz. A marketingprofesszor úgy véli, hogy 

az elmúlt év során a TikTok növelte a leginkább az értékét, ám ez vitatható.

Az alkalmazás 2021-es 4,6 milliárd dolláros bevétele ugyanis nyilvánvalóan eltörpül a Meta ugyanabban az évben összeszedett 117,9 milliárd dolláros forgalma mellett.

Persze az is igaz, hogy a Facebook jóval régebbi termék, mint a TikTok, melynek elterjedése szinte minden korábbinál gyorsabb. A Techcrunch januárban például arról írt, hogy az applikáció 2020-as 325 százalékos növekedése és a havonta azzal eltöltött idő bővülése minden versenytársét felülmúlja.

A TikTok 2020-ban és 2021-ben is a legtöbbet eltöltött alkalmazás volt és a tavalyi év második negyedévében már elérte az 1 milliárd felhasználót is. 

Ez a nem eleve telepített alkalmazások között új rekordnak számít (a TikTok 2017-ben indult, tehát mindössze 4 évre volt szüksége a milliárdos határ átlépéséhez). A várakozások szerint 2022 végére pedig már több mint másfél milliárdan használhatják a rövid videós felületet.

Az, hogy a cég egyelőre nem lépett még tőzsdére szintén az alkalmazás kezére játszhat, megóvva a vállalatot a túlzott figyelemtől. Az applikáció elkerülte a Facebook túlságosan megosztó volta miatti problémákat is, és legalábbis a látszat szerint a moderáció is jól működik a felületen.

Mindegy, hogy mit gondolunk a platformról, az megnyerni látszik a figyelemért vívott háborút, 

míg az is nyilvánvaló, hogy a Netflixnek változtatnia kell, ha releváns kíván maradni. Tulajdonképpen ez a két állítás külön-külön is igaz, és mindegy is, hogy mi a két jelenség közötti összefüggés.

Az azonban egyre inkább nyilvánvaló, hogy a márkáknak és a termékeknek érdemes jelen lenniük a TikTokon, ahol a SensorTower számításai szerint a felhasználók 2021-ben 2,3 milliárd dollárt költöttek el, vagyis jóval többet mint egy évvel korábban, amikor még csak 1,3 milliárd dollártól váltak meg a felületen.

Ez a szemlélet az oldalon megjelenni kívánó startupok stratégiáját is megváltoztathatja, különösen mióta februárban a videók maximális hossza is 3-ról 10 percre nőtt.

A siker érdekében ezért érdemes lehet eredeti, autentikus tartalmakat közzétenni a TikTokon, nagy hangsúlyt fektetni a feltöltött alkotások fényviszonyaira és a hangminőségére valamint rögtön a videó elején berántani a közönséget. Ha az alkotás végén a nézők alig várják az újabb  jeleneteket, az már csak hab a tortán.