Jelentősen felülmúlta a Netflix első negyedéves profitja az elemzői várakozásokat, a részvények mégis összeomlottak a gyorsjelentés után. A társaság kedden, az amerikai tőzsdék zárásakor publikálta negyedéves számait, az egy részvényre jutó nettó eredmény (EPS) 3,53 dollár lett, szemben a várt 2,89 dollárral. A 7,78 milliárd dolláros negyedéves árbevétel viszont kissé elmaradt a várttól, elemzők 7,93 milliárdra rendezkedtek be.

Ezeknél a számoknál sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a befektetők annak, hogy a három hónap során hogyan alakult (globálisan) az előfizetők száma. A StreetAccount 2,73 milliós növekedést jósolt ezen a soron, míg maga a Netflix korábban 2,5 millió új ügyféllel számolt az első negyedévre. A lényeg az, hogy a bázishoz (2021 azonos időszakában majdnem 4 millióval nőtt a Netflix-közösség) képest mindenki visszaesést várt. Ezt lekövette a részvény árfolyama is az utóbbi időben: a november közepén még 700 dolláron gazdát cserélő részvényekkel jelenleg 350 dollár alatti árfolyamon kereskednek.

Fotó: Shutterstock

Mint a gyorsjelentésből kiderül, a Netflixet követő elemzők óriásit tévedtek. Pedig a piac még optimista volt, a szolgáltató részvényei több mint 3 százalékkal drágultak kedden, azonban a zárás utáni kereskedésben brutális, több mint 22 százalékos zuhanást szenvedtek el.

A reakció végső soron érthető, 10 éve először fordult elő, hogy a streamingszolgáltató nettó előfizetőinek száma csökkent: 200 ezren mondták fel a szerződésüket az első negyedévben. Még rosszabb hír, hogy nem egyszeri kisiklásról van szó, a vállalat közölte, a második negyedévben 2 millióval csökkenhet az előfizetőik száma.

A Netflix felfüggesztette szolgáltatását Oroszországban, ami 700 ezer előfizető elvesztésével járt, de enélkül sem teljesültek volna a piac és a menedzsment várakozásai, mindössze nettó félmillióval nőtt volna az ügyfélkör.

A szolgáltató számos piacán, így Magyarországon is áremelésre készül.

A gyorsjelentésben a Netflix vezetősége kitért rá, hogy 100 milliósra becsüli azoknak a háztartásoknak számát, akik jelszómegosztással netflixeznek. Ez a szerződés szerint szabálytalan gyakorlat az Egyesült Államokban és Kanadában 30 millió előfizetést érint.