Kész fellebbezni a Ryanair a magyar fogyasztóvédelem által ma kiszabott 300 millió forintos bírság ellen. A fapados cég szerint a büntetés alaptalan. Közölték azt is, hogy akár a Brüsszeli uniós bíróságig is hajlandók elmenni.

Ryanair
Fotó: Jakub Porzycki / AFP

A társaság arra hivatkozik, hogy az uniós jogszabályok lehetővé teszik a légitársaságoknak, hogy az EU-n belül saját hatáskörben szabják meg a repülőjegyek árát, abba a tagállamok kormánya és fogyasztóvédelmi hatóságai nem szólhatnak bele. 

A fogyasztóvédelmi hatóság a mai napon jogsértést állapított meg, ugyanis a Ryanair tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat – ezt az igazságügyminiszter jelentette be a Facebook-oldalán. 

Varga Judit közölte, hogy ezért a hatóság 300 millió forint bírságot szabott ki a légitársaságra.