Vlagyimir Putyin újraírta a nukleáris stratégiai fegyveregyensúly kérdését. Felfüggesztette országa részvételét az utolsó megmaradt stratégiai fegyverzetkorlátozási egyezményben, az Új-Startban – ugyanakkor hangsúlyozta: felfüggesztésről és nem kilépésről van szó. Ezt ugyan egyes nyugati elemzők a tárgyalási készség jeleként értelmezik, az amerikai vezetés nyomban hangot is adott tárgyalási szándékának.
Fotó: Alexander Nemenov / AFP
Putyin, aki a hadsereg főparancsnoka is egyben, ukázban adta ki a Roszatomnak és a védelmi minisztériumnak, hogy helyezzék készenlétbe a Nyugat-Szibéria partjai előtt, az Északi-sarkkörtől jóval északabbra elhelyezkedő két óriás szigeten, Novaja Zemlján a több mint hetven éve működő atomfegyver-kísérleti telepet. Annak idején a Szovjetunió nukleáris kísérleteinek 95 százalékát itt hajtották végre. A Roszatom hatalmas katonai-polgári konszernjének részelemei, kutatóintézetek, gyárak foglalkoznak az oroszországi atomfegyverek tervezésével, gyártásával. A védelmi minisztérium dolga a fegyverekkel kapcsolatos egyéb technikai, szervezeti, logisztikai kérdésekkel való törődés.
A Cár bomba
Novaja Zemlján robbantották fel 1961 őszén a valaha ember által épített legpusztítóbb fegyvert: az Izgyelije 602-es típusjelű Cár bombát. Ennek a háromlépcsős termonukleáris szerkezetnek (köznyelven hidrogénbombának) a hatóerejét 55-57 megatonnára (mintegy kétezer-ötszáz Hirosima-bomba erejére) becsülték.
A robbanás helyétől több mint ezer kilométerre, Észak-Norvégiában a légnyomástól betörtek az ablakok, látták az atomvillanást.
A lökéshullám többször megkerülte a Földet. Új-Zélandon egy kísérleti állomás jelentős légnyomás-emelkedést regisztrált.
Az ördög a részletekben rejlik. Szergej Rjabkov oroszországi külügyminiszter-helyettes, aki az atomfegyverekkel kapcsolatos kérdéseket felügyeli, értelmezte Putyin szavait. Moszkva sérelmeinek központjában két dolog áll, jelezte a Ria Novosztyi című Kreml-közeli médiumban megjelent cikkben. Először is az orosz felfogás szerint
az USA becsapta őket,
amikor ötszáz, rendszerbe állított hidrogénbombáját átminősítette feltehetőleg taktikai (kisebb hatóerejű) atomfegyverré, amelyekre nem vonatkozott az Új-Start egyezményben meghatározott számszerű korlátozás. Másodszor pedig a hidrogénbombákkal felszerelkezett Nagy-Britannia (160 robbanófej) és Franciaország (300 robbanófej) nukleáris ütőerejét továbbra sem számolják bele az Új-Start egyezmény globális mérlegébe. Mindkét európai atomhatalom nukleáris ereje stratégiai (feltehetően a hirosimai bombánál egyenként 20-szor nagyobb pusztítóerejű) bombákból áll.
Másodszor, Kínával eddig nem számoltak:
ez utóbbi kapcsán Moszkvában arra gondolnak, hogy a hidegháború csúcsidőszakában, a múlt század hetvenes éveiben, nyolcvanas évei elején a Szovjetunió és az Egyesült Államok által rendszerben tartott, egyenként több tízezer nukleáris robbanófej korában a francia és az angol atomfegyverkészletek relatív súlya elhanyagolható volt. Ám a hidegháború (első szakasza) lezárásával a két nukleáris szuperhatalom, az Egyesült Államok és Oroszország a huszadára csökkentette a stratégiai robbanófejek számát, miközben Párizs és London változatlanul fenntartotta atomütőerejét.
Azaz a két európai nukleáris hatalom relatív súlya a világon rendszerben tartott stratégiai nukleáris fegyverek számát illetően megnőtt.
Ám a tetszetős moszkvai számháborúnak van egy gyenge pontja: Kína. A Mennyei Birodalom továbbra sem hajlandó semmiféle tárgyalásra nukleáris ütőereje korlátozásáról. Az ezzel kapcsolatos pekingi magyarázat ásza: Kína nukleáris fegyvermennyisége (amelyet mintegy 400 stratégiai atomrobbanófejre becsülnek) még mindig olyan mértékben elmarad a két szuperhatalométól, hogy nem látják értelmét az ilyen irányú fegyverzetkorlátozási tárgyalásokban, egyezményekben való részvételnek. És Kína, noha Pekingben sohasem mondták ki, gyakorlatilag az oroszok oldalán áll katonai kérdésekben. Ezt az általános politikai nyilatkozatok mellett a közösen végrehajtott szárazföldi, légi és tengeri hadgyakorlatok bizonyítják.
A francia és a brit arzenál
Sem Franciaországnak, sem Nagy-Britanniának nincsenek taktikai atomfegyverei. Franciaország több mint 200 kísérleti robbantást hajtott végre a múlt század közepén az algériai Szaharában és Francia Polinézia festői korallszigetein. Jelenleg a 300 francia robbanófej egy részét négy, erre a célra átalakított, kiképzett repülőszázad vadászbombázói, más részét pedig a négy atommeghajtású tengeralattjáróról felbocsátható ballisztikus rakéták hordozzák. Franciaország nukleárisfegyver-politikája feltételezések szerint nem illeszkedik teljes mértékben a közös rendszerébe,
Párizs megőrizte a Charles de Gaulle tábornok idején megvalósított, bizonyos fokú autonómiát.
Ezzel együtt a francia atomütőerő egészében véve a nyugati katonai rendszer szerves elemét képezi.
Nagy-Britanniánál egyszerűbb a helyzet. Atomfegyvereit, amelyeket a múlt század hatvanas éveitől kezdődően alapvetően az Egyesült Államoktól kapott, négy atommeghajtású Trident II., egyenként több nukleáris robbanófejjel felszerelt ballisztikus rakétán tartják. A Trident II.-esek négy, Vanguard mintájú tengeralattjáróban vannak felszerelve. A négy tengeralattjáróból legalább egy (16 Trident II.-essel) állandó harckészültséget tart.
