Nemzetközi gazdaság

Kína megtriplázza atomarzenálját, és előretör – jósolja a Pentagon

Kína, ha marad a jelenlegi fejlesztési ütem, 2035-re megtriplázza atomrobbanófejei számát, és a rakétái már képesek lesznek elérni az Egyesült Államok területét – figyelmeztet jelentésében a Pentagon.

A Pentagon előrejelzése szerint a kínai atomrobbanófej-arzenál 2035-re több mint megtriplázódhat, elérve az 1500 darabot, és a legutóbbi fejlesztések a rakétáik számára elérhetővé teszik az Egyesült Államokat is – írta a brit The Times.

Nuclear war danger, china, kína, usa, atomfegyver
Fotó: Peter Zelei Images / Getty Images

A kínaiaknak két évvel ezelőtt még csak 200 robbanófejük volt – ez a töredéke a több mint ötezres amerikai, illetve orosz állománynak –, csakhogy rágyorsítottak, már 400-nál tartanak, és 2030-ra ezer darab lehet a céljuk – írja az amerikai védelmi minisztérium éves jelentése a kínai hadseregről. 

Az ázsiai óriás ballisztikus rakétái fejlesztésén dolgozik, a múlt évben ennek érdekében 135 tesztet hajtott végre, többet, mint a világ többi része együttvéve. Az amerikai hadvezetés szerint ez a folyamat akkor is destabilizálhatja a régiót, sőt a világot, ha darabszámban még mindig hatalmas az Egyesült Államok és Oroszország előnye.

 

A darabszám nem minden

A darabszám ugyanakkor nem minden: nemrégiben vészjósló szavakkal figyelmeztetett a kínai hadi technológiai fejlesztések meglódulására Charles Richard admirális, a stratégiai nukleáris elrettentésért is felelős USStratCom parancsnoka.

Ez a háború csak a bemelegítés – jósolta az amerikai tábornok

Vészjósló kommentárokat közölt a The Wall Street Journal a stratégiai nukleáris elrettentésért felelős amerikai parancsnoktól, aki szerint az ukrajnai konfliktus csak belemelegítés, a nagyja csak ezután jön, és fel kell készülni rá.

Ha a Kínával szembeni elrettentés szintjét vizsgáljuk, ez a hajó lassan süllyed

– mondta Richard, konkrétan megemlítve a világot körberepülő hiperszonikus rakétákat, amelyeket Kína tavaly tesztelt.

Nem csak a hiperszonikus rakéták

A Pentagon-jelentés szerint Kína fejleszti képességeit a mesterséges intelligencia (AI), a felhőtechnológia és a nagyadat-elemzés területein is, amelyeket alapvetőnek tart a hadi sikerekhez. 

A következő évtizedben Kína modernizálni, diverzifikálni és kiterjeszteni igyekszik nukleáris erőit

– fogalmaz a dokumentum. A kínaiak a földön, a tengeren és a levegőben is emelik felbocsátási platformjaik számát, és növelik plutóniumtermelési képességüket. Valószínűleg olyan nukleáris robbanófejek és platformok kifejlesztésén dolgoznak, amelyek legalább elérik az USA és Oroszország szintjét hatékonyságban és megbízhatóságban.  

Már atom-tengeralattjáróik is vannak

Az admirális még arról beszélt, hogy az USA-nak talán csak a tengeralattjárók terén van „aszimmetrikus előnye”, de még ez sem lesz tartós, ha nem oldják meg a karbantartási problémákat, és nem kezdenek új egységek építésébe: például évente három Virginia-osztályú gyorstámadó tengeralattjáró építése jó kezdet lenne.

A jelentés említi, hogy Kínának hat atommeghajtású, ballisztikus rakétákat hordozni képes tengeralattjárója van, és ezekkel majdnem folyamatos elrettentő őrjáratozásra képes. „Ez minél tovább burjánzik, annál aggasztóbb, és annál destabilizálóbb a régiót tekinte” – idézte a lap Pat Ryder tábornokot, a Pentagon sajtótitkárát.

Modernizálják a légierőt

A kínai légierő a harmadik legnagyobb a világon, 2800 repülőgépből áll, a mérete növekszik, folyamatosan modernizálják, és gyorsan felzárkózik a nyugati légiflottákhoz. Ez fokozatosan aláássa a korábbi hosszan fennálló és jelentős amerikai technológiai előnyt – állította Ryder. 

A jelentés szerint az elmúlt évben Kína növelte provokatív és destabilizáló akciói számát Tajvan körül, amely jelenleg önálló, de a nagy szomszéd saját területéhez tartozónak mondja, és az elnök, Hszi 2027-et jelölte meg határidőként a Népi Felszabadító Hadsereg (NFH)  számára, hogy létrehozza a sziget bevételéhez szükséges képességeket. 

Ha végrehajtják, ez a 2027-es cél olyan képességeket ad az NFH-nak, amelyek révén a Kínai Kommunista Párt hitelesebben emlegetheti katonai eszközként, miközben a Tajvannal való egyesülésre tör

– írta a jelentés.

Tajvan elfoglalásával fenyegetőzik Kína

Folytatódik a kínai hadihajók mozgása Tajvan körül. Peking az amerikai házelnök látogatása után kezdett minden korábbinál grandiózusabb hadgyakorlatba.

 

atomfegyver nukleáris robbanófej tajvani konfliktus Pentagon kínai hadsereg fegyverkezési verseny
Kapcsolódó cikkek