BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lehúzza a rolót a bennszülött európai akkugyártás reménysége, a CATL se menti meg, inkább Debrecenbe jön

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A korábban versenyképesnek tűnő alternatívát nyújtó európai társaságok csődöt mondtak. A Northvolt és a Britishvolt összeomlott, a svédek óriásgyárára is lakat kerül június végén, ha addig valami csoda nem történik.

Június végén végleg bezár a svéd Northvolt hírmondónak maradt észak-svédországi gyára, amennyiben addig nem talál rá vevőt az üzemre a csődbe ment akkumulátorgyártó vállalat. Esélyei erre a nullához közelítenek jelen állás szerint – jelentette a Bloomberg névtelenséget kérő forrásaira hivatkozva. 

Northvolt
A Northvolt skellefteai üzemére gőzerővel keresik a vevőt – eddig hiába / Fotó: AFP

A svédországi csődbíróság által kijelölt vagyonkezelő március óta hirdeti a telephelyet, de eddig nem sikerült senkivel sem megegyezniük, illetve azt sem tudni, hogy akadt-e potenciális vevő a skellefteai üzemre, ahol most a Northvolt mellett végsőkig kitartó Scania kamionjai számára szerelnek össze akkumulátorcellákat. 

A kínai CATL sem lesz a Northvolt megmentője 

Hírek szóltak ugyan dél-koreai és kínai puhatolózásokról, de ezek meg is rekedhettek ezen a szinten. Ámbár egy nemrég adott interjújában a Debrecenben gigagyárat építő Contemporary Amperex Technology Co. Ltd. (CATL) alapítója, Robin Zeng elismerte, hogy a Nothvolt néhány hitelezőjével egyeztettek, de cége korlátozott erőforrásait emlegetve valószínűsítette, hogy ennél a pontnál meg is álltak. A svéd társaság 2016-os alapítása óta ugyanis mintegy 10 milliárd dollárnyi adósságot halmozott fel.

A zászlóshajóként emlegetett legnagyobb gyártóbázis vélhetőn pártában marad, a megmentőként és megrendelőként egyaránt jelentkező Scania ugyanis erre, ekkora kapacitású üzemre nem tart igényt – ezt Christian Levin, a Scania vezérigazgatója áprilisban már világossá tette. A Volkswagen csoport tulajdonában lévő teherautó-, kamion- és buszgyártó Traton csoportba tartozik többi között

  • a Scania,
  • a MAN
  • a Navistar,
  • és a VW Truck & Buses,

közülük a Scania az, amely áprilisban megállapodott a Northvolt nehézgépjármű akkumulátor-gyártó egységének megvásárlásáról, átvéve a kutatási és fejlesztési központot, s vele 260 mérnököt és dolgozót.

SWEDEN_OUT
Peter Carlsson társalapító riporterek gyűrűjében a stockholmi csődbíróságon. Nem jött be a projekt / Fotó: TT News Agency via AFP

A Northvolt bukását a lehetőségeihez mérten túl dinamikus növekedés, terjeszkedés okozta, emellett a kínai akkumulátorgyártók európai expanziója és az elektromos átállás megrekedése is szöget ütött a koporsójába.

Ugyanezen okok vezettek a brit akkumulátorgyártó startup, a Britishvolt tavalyi összeomlásához, épp mielőtt megnyitotta volna tervezett 5,1 milliárd dollár értékű gyárát Blyth-ban. Az akkumulátorgyártás terén megfigyelhető kínai dominancia ellensúlyozására kiépíteni kívánt európai gyártóbázisok terve dugába dőlt, 

a távol-keletiek versenyképes ellenfél nélkül maradtak a kontinens piacán.

A Northvolt tavaly év közepe óta próbál pénzt szerezni, novemberben a Scaniától kapott 245 millió dolláros mentőöv viszont édeskevés volt a túléléshez. A cég csődvédelmet kért, hogy tovább folytathassa tárgyalásait hitelezőivel, illetve az érdeklődőkkel. 

Fogy az idő, fogy a remény

A Northvolt fő részvényesei közé tartozott a Volkswagen, a Goldman Sachs vagyonkezelő részlege és a svéd befektető Vargas Holding. A BMW időben megérezve a bajt lelécelt , lemondva több milliárd euró értékű megrendelését.

A Northvolt szóvivője, Matti Kataja a hírügynökség érdeklődésére elmondta, hogy csütörtökön online állománygyűlést rendeznek a gyárban és az interneten, amelyen Matthias Arleth üzemeltetési igazgató ad tájékoztatást. Ennek témájáról Kataja nem árult el részleteket, csak annyit mondott, hogy ezek a megbeszélések rendszeresek.

 


 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.