Nem készülnek Boeing vadászgépek a következő napokban: több ezer munkás lépett sztrájkba
A Boeing vadászgépeket gyártó St. Louis-i és illinois-i gyárában több mint 3200 szakszervezeti dolgozó lép sztrájkba hétfőn, miután a második szerződési ajánlatot is elutasították egy nappal korábban.

A Boeing Defense elmondása szerint készen állnak a munkabeszüntetésre és nem szakszervezeti munkaerő bevetésével pótolják a kieső munkaerőt. A vállalat szerint a visszautasított négyéves ajánlat az átlagos béreket 40 százalékkal emelte volna, aminek része egy általános béremelés és egy 5 ezer dolláros ratifikációs bónusz is – írja a Reuters.
Ugyanakkor a második ajánlat nagyrészt ugyanaz volt, mint amit az egy héttel korábban visszautasított ajánlat. A Boeing vezérigazgatója, Kelly Ortberg kedden igyekezett tompítani a sztrájk esetleges hatásait, mondván a cég egy hét hetes sztrájkon is túl van, ami a kereskedelmi repülőgépek gyártását érintette.
A mostani sztrájk során az F/A-18-as vadászgépek, T-7-es kiképzőgépek és az MQ-25-ös utántöltő drónok gyártói szüntetik be a munkát.
A St. Louis-i üzem adhat helyet a társaság új, F–47A vadászgépe gyártásának is majd.


