BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Garancia: látványos növekedés

Eddigi legeredményesebb évét zárta 2001-ben az Agrárvállalkozási Hitelgarancia Alapítvány: a garanciák számát és a garantált hitelösszeg nagyságát tekintve is felülmúlta a tavalyi az eddig eltelt tíz év bármelyikét - mondta érdeklődésünkre Ulrich Anikó ügyvezető igazgató. Az alapítvány 2597 esetben 31,3 milliárd forint banki hitelhez nyújtott garanciát vállalkozóknak. A fejlődést jól mutatja, hogy tavaly a 2000. évihez viszonyítva harmadával nőtt az elfogadott garanciakérelmek száma, ugyanilyen arányban növekedett a garantált hitelek összege is.

Az alapítvány elsősorban a kis- és közepes vállalkozásokat segíti hitelhez jutni. Ezt mutatja, hogy közülük 875 az egy főt foglalkoztató vállalkozások száma, s 743 olyan vállalkozás kapott hitelgaranciát, amely 2-10 főt foglalkoztat. Az átlagos hitelnagyság 12 millió forint. Természetesen több száz nagyvállalkozás is részesült garanciában.

A látványos növekedés egyrészt a pénzintézetek egyre jobb együttműködési készségének, másrészt a támogatási rendszer kedvező változásának köszönhető - hangsúlyozta Ulrich Anikó. Igazolja ezt, hogy 535 esetben a kibontakozási, 308 esetben a tőkepótló támogatáshoz kapcsolódott a garanciavállalás, emellett közel 700 ügyfél kapott különféle termelési támogatást.

A hitelgaranciák kedvezményezettjei legnagyobb számban a kft.-k és az egyéni vállalkozók voltak, amelyek 854, illetve 542 esetben jutottak garanciához. Tavaly újdonságnak számított, hogy bár kisebb számban, de megjelentek az új típusú agrárszövetkezetek és a termelői értékesítő szervezetek (a tész-ek); az előbbiek közül 29, az utóbbiakból 8 kapott garanciás banki hitelt. Továbbra is a hagyományos termelési ágak vezetnek, amelyek közül kiemelkedik a növénytermesztésre felvett 1072, valamint a kertészeti termelést szolgáló 227 garantált hitel.

Az ágazat jelentőségénél kevesebb hitelt, illetve garanciát kértek az állattenyésztők (398 esetben), ami az ágazat válságos helyzetét mutatja. Új és mindenképpen örvendetes jelenség viszont, hogy egyre nagyobb számban igényelnek hitelt s garanciát a vidékfejlesztés körébe tartozó tevékenységekre a vállalkozók: 148 esetben kaptak garanciát kereskedelmi szolgáltatáshoz kapcsolódó hitelre, 48 vendéglátó, 36 fuvarozó kért és kapott kölcsönt az AVHA garanciavállalásával.

Várható, hogy egyre jobban erősödik ez a terület, különösen a szolgáltatások és az infrastruktúra fejlődik a korábbinál erősebb ütemben. Erre lehetőséget is ad az alapítvány tevékenysége, hiszen filozófiája egyértelmű: a nagyvárosi beruházások kivételével minden tevékenységet támogat, ami a vidék fejlődését szolgálja.

Eddigi legeredményesebb évét zárta 2001-ben az Agrárvállalkozási Hitelgarancia Alapítvány: a garanciák számát és a garantált hitelösszeg nagyságát tekintve is felülmúlta a tavalyi az eddig eltelt tíz év bármelyikét - mondta érdeklődésünkre Ulrich Anikó ügyvezető igazgató. Az alapítvány 2597 esetben 31,3 milliárd forint banki hitelhez nyújtott garanciát vállalkozóknak. A fejlődést jól mutatja, hogy tavaly a 2000. évihez viszonyítva harmadával nőtt az elfogadott garanciakérelmek száma, ugyanilyen arányban növekedett a garantált hitelek összege is. FEHÉR ISTVÁN-->

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.