A réz tonnánkénti átlagára jövőre elérheti a 2075 dollárt, ami 32 százalékos emelkedés lenne az ez évre várt 1570 dolláros szinthez képest - jelentette a Bloomberg a hivatalos ausztrál árupiaci elemző, az Abare előrejelzésére hivatkozva.

A feleslegek szűkülésével kapcsolatos spekulációk nyomán az árak már az elmúlt hónapokban is érezhetően emelkedtek a tavaly novemberi több mint 14 éves mélypontot követően. Ám a folyamatot megakasztotta, hogy a meghatározó Londoni Fémtőzsde (LME) készletei az elmúlt hónapban soha nem látott rekordszintre duzzadtak. Március elsején már meghaladták a 910 ezer tonnát, azaz egy év alatt közel megháromszorozódtak.

A "túlcsorduló" tőzsdei raktárak egyelőre gátjai lehetnek a tartósabb drágulásnak, annak ellenére, hogy ezen a héten újabb lendület vettek a tőzsdei jegyzések, aminek a fent említett előrejelzés mellett további két oka is lehet. Egyrészt az elemzők szerint az amerikai ipar rendelésállománya január után várhatóan februárban is nőtt, másrészt híre jött a Grupo Mexico társaságnál kitört bérsztrájknak. A mexikói cég ugyanis a világ harmadik legnagyobb réztermelője.

A londoni rézárak így tegnap már kilenc hónapja nem tapasztalt magasságba nőttek, jóllehet még mindig egyhatoddal elmaradtak egy ével korábbi szintjüktől. A háromhavi tonnánkénti jegyzések csütörtök kora délután meghaladták az 1640 dollárt.

VG-ÖSSZEÁLLÍTÁS