BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Konzumbank-Concorde megállapodás

A Konzumbank Rt. és a Concorde Értékpapír Rt. között létrejött megállapodás értelmében a bank ügynöki tevékenység ellátását kezdte meg a befektetési szolgáltató részére. Ennek értelmében a Konzumbank 30 fiókjában van lehetőségük az ügyfeleknek részvény, állampapír és befektetési jegy forgalmazására szóló megbízások megadására.

Az együttműködés egy még tavaly megkötött megállapodás eredménye, a kijelölt bankfiókok országos lefedettséget jelentenek, ami az új stratégiájú vidéki megjelenésünk része - hangsúlyozta Móró Tamás, a Concorde termékfejlesztési igazgatója. A megállapodás ugyanis hatékonyan használja ki a bank meglévő infrastruktúráját és a befektetési szolgáltató termékkínálatát.

A cégcsoporton belül hamarosan más változások is lesznek, ugyanis a Concorde Alapkezelő Rt. közgyűlése elfogadta a társaság idei évre vonatkozó üzletpolitikai elképzeléseit. A második fél évben sor kerül az alapkezelő tőkeemelésére és tevékenységi köreinek kibővítésére - mondta Szabó László, az alapkezelő vezérigazgatója. A cég kihasználja a tőkepiaci törvény által nyújtott lehetőségeket és a nyugdíjpénztári vagyon-, valamint a portfóliókezelés is a Concorde Alapkezelőhöz kerül majd. A csoport különböző jogcímeken vagyonkezelt tőkéje jelenleg mintegy 31 milliárd forintra rúg. (VG)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.