Az utóbbi évek szembeötlő változást hoztak a bankok és biztosítók kapcsolatában is: megjelentek a piacon a jelzáloghitelhez kötött életbiztosítások. A biztosítási törvény 2001 elején életbe lépő módosítása ugyanis lehetővé tette a biztosítók számára, hogy életbiztosítási díjtartalékaik meghatározott mértékéig jelzáloghiteleket nyújtsanak. Ehelyett azonban inkább valamelyik bankot vonják be partnerként. A pénzintézetekkel közösen működtetett termékek hasonlítanak a lakás-takarékpénztárakkal együtt kialakított konstrukciókhoz: az ügyfél igénybe tudja venni a különféle állami támogatásokat, havi fizetési kötelezettségeit ugyanakkor kétfelé teljesíti, azaz a biztosító és a bank felé.
A futamidő elején az ügyfél megkapja a felvett lakáskölcsön összegét, az elkövetkező hónapokban pedig fizeti életbiztosításának részleteit, a felvett kölcsön kamatát és a kezelési költséget. A hitelt nem kell kiegyenlítenie, hiszen azt az életbiztosításból öszszegyűlt tőkéből törleszti a futamidő végén, a maradványértéket pedig kézhez kapja a magánszemély. Óhatatlanul felvetődik a kérdés, mennyivel drágább ez a konstrukció a normál banki hitelnél. Az ÁB-Aegon Biztosító Rt. főosztályvezetője erre csak annyit mondott: amennyivel többet nyújt. Úgy érdemes felfogni ezt a konstrukciót, hogy a jelzáloghitelhez egy vegyes életbiztosítást vásárol az ügyfél, amely akár egy komoly védelmet nyújtó konstrukcióvá is kinőheti magát - magyarázta Tunner János.
Az ÁB-Aegonnál az alapbiztosítás életkockázatra szól, ám ehhez egyéb kiegészítő elem csatolható. Az ING Biztosítónál szintén életkockázatra szól a biztosítás. Az OTP-Garancia Biztosító Rt.-nél a biztosítás kockázati része az életkockázat mellett azokra a leggyakoribb veszélyekre is fedezetet nyújt, amelyek fenyegethetik a szerződő fizetőképességét. Így a legalább 51 százalékos mértékű baleseti rokkantságra, illetve az úgynevezett rettegett betegségek (például rosszindulatú daganatos megbetegedések, szívroham, stroke, vakság stb.) diagnosztizálására. Fentiek esetén a biztosítási szerződés mentesít a további fizetési kötelezettségek alól, a hitelt ez esetben a biztosító fizeti vissza - mondta Dögei Sándor főosztályvezető.
Bár a többletszolgáltatásokkal drágábbá válik a hitelkonstrukció, ám az OTP-csoportban rejlő lehetőségeket kihasználva nem annyival, mint ha az ügyfél mindkét szerződést külön kötné meg. Az általuk kínált életbiztosítást önállóan nem is lehet megvenni. Az ÁB-Aegon esetében a biztosítás és a bankhitel elválik egymástól, az utóbbit ugyanis a Raiffeisen Bank biztosítja. Mivel két külön cég kínálja, ezért mindkét konstrukció megáll a saját lábán - mondta Tunner János.
A normál bankhiteltől az igénybe vehető adókedvezmények terén is eltér ez a konstrukció. Számítások szerint csak nyolcmillió forintos hitelösszeg esetén kapja meg az ügyfél azt az adókedvezményt, amit egy normál banki kölcsön esetében. Bár az ügyfél a biztosítási, valamint a banknak fizetett hiteldíj után egyaránt adókedvezményt vehet igénybe, a törlesztés megoszlását nézve azonban az összeg közel kétharmada megy a biztosítónak, egyharmada a banknak - mutatott rá az ÁB-Aegon főosztályvezetője. (A felvett kölcsönhöz kapcsolódó hiteldíjat - kamat plusz kezelési költség - a szerződő közvetlenül a banknak fizeti, míg a hiteltőke törlesztésére a biztosítás szolgáltatásán keresztül kerül sor.) Mindeközben az előbbi esetében az éves adókedvezmény felső határa 2003. január 1-jétől százezer, az utóbbinál pedig 240 ezer forint. Emiatt viszonylag szűk réteg az, melynek tagjai a maximális adó-visszaigénylést mindkét esetben jóvá tudják írni. Ezt némileg enyhítheti, hogy a futamidő végén a kölcsön visszafizetésén túl a biztosító az életbiztosítás tartalékának befektetésén elért többlethozamot kifizeti az ügyfélnek.
A Forrás lakásfinanszírozási programot elsősorban azok választják, akik értékelik, hogy biztosítási fedezetet is kapnak a jelzáloghitel mellé, illetve közvetítőkön keresztül kényelmesen intézhetik a hitelügyintézést - mondta kérdésünkre Dögei Sándor. Az elbírálási idő hivatalosan ugyanannyi, mint a normál banki hitel esetén. Az OTP Bank és a biztosító közös termékéből az elmúlt fél évben közel kilencmilliárd forint értékben helyeztek ki. Bár az Aegon hitelfedezeti programot a Raiffeisen fiókjaiban is ajánlják, az ÁB-Aegon üzletkötői hálózatán keresztül igyekszik értékesíteni a terméket. A kölcsön elbírálási ideje egy hónap, ami megegyezik a Raiffeisennél megszokott időtartammal, s a biztosítás 15 napos elbírálási idejét is tartalmazza. A Támogat-lak konstrukció esetén átlagosan 13-14 napon belül elbírálják az ügyfél igényét.
Az OTP-Garancia Biztosító hálózatából érkező visszajelzések alapján átlagosan 3-5 millió forint közötti hiteleket igényelnek a többnyire 30-35 év közötti ügyfelek 20 évre - hangsúlyozta Dögei Sándor. A hitel összege maximum 30 millió forint is lehet, míg a futamidő 10, 15 illetve 20 év. Az ügyfél választhat, hogy a biztosítási díj állandó legyen, vagy évente azonos mértékben emelkedjen.
Az ÁB-Aegon már korábban is jelen volt a piacon jelzáloghitelével, ám mostani programjukkal 2002 októberében jelentek meg. Az eddigi tapasztalatok szerint 5-10 évben gondolkodnak az ügyfelek, ám arra törekszenek, hogy 10 év fölé nőjön az átlagos időtartam. Az ING Biztosító és az ING Bank közös termékét, a Támogat-lak konstrukciót 2001 májusában indították el. Az eddigi tapasztalatok szerint átlagosan 43 éves magánszemélyek 2,7 millió forint értékben 13 évre veszik fel a hitelt.
Versenyt jelenthet a biztosítóknak az FHB konstrukciója, hiszen a pénzintézet minden hitelügylethez kapcsolódóan a kölcsönfelvevő(k) mint biztosított(ak) javára kizárólag halál esetére szóló csoportos hitelfedezeti életbiztosítást köt, melynek díját minden esetben az FHB fizeti (beépítették ugyanis az 1,5 százalékos kezelési költségbe). A biztosítási összeg a futamidő alatti aktuális tőketartozás és járulékainak összegével egyezik meg. Az FHB-konstrukció azért olcsóbb a biztosítókénál, mert az ügyfél kezdettől törleszti a banknak a kamaton és a kezelési költségen felül a tőkét is (így folyamatosan csökken a tőketartozás, amire a járulékokat számítják). A biztosítók termékénél azonban a pénzintézet felé tőkét nem törleszt az ügyfél, így a teljes futamidő alatt a tőke egészére kell a költségeket fizetni. Igaz azonban, hogy a biztosítók termékénél a maradványérték az ügyfélé lesz, ami például egy tízéves futamidejű, ötmillió forintos hitel esetén akár egymillió forint is lehet. (FB)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.