Ez kilátástalan: megindult a gyárbezárási hullám, már nem csak az autóiparban – egyszerre három üzem áll le Európában
Nincs kivétel, az autóipar mellett a vegyipar sem pörög már Európában. A Dow Chemicals három üzemét is felszámolja, elsősorban a portfólió drágább, energiaigényesebb részeit vonják ki a piacról.

A vegyipar amúgy is nyomás alatt áll globálisan:
stratégiájuk újragondolására kényszerülnek a folyamatosan növekvő termelési költségek, a gyenge kereslet és az egyre szigorúbb környezetvédelmi előírások miatt
– írja a Reuters.
A Dow már tavaly bejelentette, hogy megkezdte egyes európai eszközeinek felülvizsgálatát, ennek végén pedig három üzem bezárásáról döntött. A következő két évben bezárnak egy etilénkrakkolót a németországi Böhlenben, klóralkáli- és vinilüzemeket a németországi Schkopauban, valamint egy Basics sziloxángyárat Barryben, az Egyesült Királyságban.
A vállalat, amelynek székhelye a Michigan állambeli Midlandben található, közölte, hogy a 800 munkahely kiegészíti a világszerte mintegy 1500 munkahely megszüntetéséről szóló terveiket,
összesen 1 milliárd dolláros költségmegtakarítási tervet fogadtak el.
A vállalatnak 2024 szeptemberében közel 36 ezer alkalmazottja volt. „Bár ez a döntés költséges – először 600 és 800 millió dollár közötti költség keletkezik, elsősorban a végkielégítések kifizetése miatt –, és időbe telik a végrehajtása, összességében pozitívnak látjuk, tekintettel az EBITDA és a szabad cash flow szint javulására” – mondta Matthew Blair, a TPH Energy Research elemzője. Az ilyen intézkedéseknek javítaniuk kellene az egyensúlyt a kínálat és a kereslet között a vegyipari árucikkek piacán – tette hozzá.
A leállítás várhatóan 2026 közepén kezdődik, és a becslések szerint 2027 végére fejeződik be, a leszerelés és a bontás szükség szerint 2029-ig is elhúzódhat – közölte a vállalat.
Az autóiparban sem jobb a helyzet
A világ harmadik legnagyobb autóipari beszállítójánál is több ezer embert bocsátanak el. A német Continental autóalkatrész-beszállító vállalat szerdán közölte, hogy a korábban bejelentett leépítéseit további több száz alkalmazottra kell kiterjesztenie, mivel az egész szektor a kereslet visszaesését és a magas energiaárakat nyögi. Most elsősorban a németországi telephelyeken lesznek leépítések,
még a vállalat székhelyén, Hannoverben is lehetnek elbocsátások.
A csoport ezzel több mint hétezer munkahelyet szüntetne meg világszerte egy évek óta tervezett szerkezetátalakítás keretében. A vállalat szóvivője a Reutersnek elmondta, hogy az érintett dolgozóknak fel fognak ajánlani korengedményes nyugdíjazási csomagokat és egy esetleges áthelyezési lehetőséget a régió más gyártóihoz.
A ZF sem kivétel
A német autóipari beszállító eddig a munkaórák csökkentésével előzte meg a leépítéseket, de a dolgozók nem akarják meghosszabbítani a megállapodást. A vállalat rövid távon a munkaórák csökkentésével igyekszik lefaragni a munkaerőköltségeket, 5500 dolgozó munkaideje csökkent heti 35 óráról heti 32,5 órára, amivel a bérük is kevesebb lett a cég schweinfurti gyárában.
A lépés célja az elbocsátások megelőzése volt, ám a megállapodás június végével lejár, és a munkástanács ellenzi a meghosszabbítását – írja a Schwabische. Oliver Moll, a testület elnöke figyelmeztetett, hogy
legalább 650 ember lapátra kerülhet,
ha nem sikerül megállapodni. A ZF óvatosságra int a találgatások kapcsán, és jelezte tárgyalási hajlandóságát. A munkaórák csökkentése mintegy 300 teljes munkaidős állás fizetését takarította meg, ami elegendő volt eddig a leépítések megelőzésére. Májustól a cég központjában is csökkentik 2800 alkalmazott munkaóráit, ám ez ott inkább felerősítette a leépítésekkel kapcsolatos félelmeket.
Most derült ki: szép csendben újabb gigantikus beruházást hoznak Magyarországra a németek – ez nagyobb, mint a debreceni BMW-gyár
Egyedülálló technológiai és energetikai beruházás valósulhat meg Paks mellett. A német ParTec és a magyar 3D Lézertechnika szándéknyilatkozatot írt alá egy moduláris, hiperskálázható mesterségesintelligencia-adatközpont, egy agro-fotovoltaikus napelempark és egy nagy kapacitású energiatároló rendszer megvalósításáról. A több milliárd eurós projekt stratégiai szerepet szán Magyarországnak.