BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Háborús trendforduló

Pontosan olyannak indult az elmúlt hét, mint az azt megelőző: a háború kimenetelét és annak időtartamát övező bizonytalanság miatt habozó befektetők jellemezték a nemzetközi és hazai piacokat egyaránt.

Hétfőn a forint valamicskét erősödött a bankközi piacon, öt bázisponttal, 10,63 százalékig küzdve fel magát az euróval szemben. Kedden aztán derült égből villámcsapásként érte a befektetőket a hazai deviza váratlan mélyrepülése. A zloty a lengyel kormányképviselők nyilatkozatainak hatására esni kezdett, és ez magával húzta a várható pályáját illetően a külföldi befektetők szemében sok bizonytalanságot magában hordozó forintot is. Az árfolyamgyengülést segítették az MNB elnökének aznapi kijelentései a kamatcsökkentés lehetőségéről, illetve az uniós csatlakozásnak a költségvetés egyenlegére gyakorolt jövőbeni hatásairól is. A forint a nap végéig 10,18 százalékig gyengült a sáv erős oldalán. Várható volt, hogy a hazai fizetőeszköz a keddit követő napokban is a zlotyval együtt mozog majd. A fordulat már szerdán megérkezett, azt követően a forint visszanyerte mindazt, amit a hét második napján elvesztett az euróval szemben, árfolyama az eurónkénti 246 forint környékén stabilizálódott.

Úgy tűnt, hogy korrekcióval kezdi a hetet az állampapírpiac is. A megelőző napok tartós árfolyamcsökkenését követően hétfőn már a fokozódó érdeklődés jelei mutatkoztak, a hozamcsökkenés pedig a hét további részében is kitartott. A napi elmozdulások így sem voltak jelentősek, túlnyomó többségében az egy-két bázispontos változások voltak a jellemzőek, a 10 éves papírok keddi 9 bázispontos hozamcsökkenése kiugró eredménynek számított. A piac valódi megmozdulásával egyedül a csütörtökön tartott hároméves államkötvény-aukció járt együtt, az ÁKK által meghirdetett 60 milliárd forintos mennyiséget ugyanis a befektetők háromszorosan túljegyezték.

Hétfőn még a megelőző héten húzott trendvonal mentén haladt a dollár árfolyama a nemzetközi devizapiacon: az első kereskedési nap gyengülést hozott az amerikai deviza számára a jennel és az euróval szemben egyaránt. Keddtől azonban a dollár erősödött, a hét végére jelentősen lefaragott az euróval szemben a megelőző napokban felhalmozott hátrányából.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.