A délelőtti órákban 257,50 forintig erősödött az euró a bankközi devizapiacon, a hazai fizetőeszköz azonban a későbbiekben visszavett hátrányából. A forint nap végi pozíciója így 9,09 százalék lett a sáv erős oldalán, ami 19 bázisponttal gyengébb árfolyamot jelent a szerda délutáni szintnél. Korábban az értékvesztés elérte a 33 bázispontot. Elemzők szerint a piac továbbra is bízik a mihamarabbi kamatcsökkentésben, a rövid oldali hozamok szintje legalábbis erre enged következtetni. Ebben Kaposi Zsolt, az OTP Bank elemzője szerint annak is szerepe lehet, hogy a jegybank a napokban elégedetten nyilatkozott az árfolyamról, valamint annak jelenlegi szintje mellett is elérhetőnek minősítette a jövő évi inflációs célokat. A délután beindult korrekció hatására a tendencia a visszájára fordult, és az euró végül 256,60/70 forinton zárt, szemben az egy nappal korábbi 256,00/25-os szinttel.
A vevők között sajátos módon olyan külföldi nagybankok is megjelentek, melyek közül több nagymértékben hozzájárult a zloty tegnapi mélyrepüléséhez.
A dollár a nemzetközi piaci trendeknek megfelelően mozgott Budapesten: a délelőtt folyamán még erősödött a forinttal szemben, a későbbiekben azonban szerdai szintje alá korrigált. Ennek megfelelően a zöldhasú egységét délután 219,70/90 forinton jegyezték az egy nappal korábbi 220,20/40-os szint után.
A bankközi forintpiaci kamatokban nem volt számottevő változás csütörtökön.
A dollár mind az euróval, mind pedig a jennel szemben vesztett tegnap a nemzetközi színtéren. A befektetők elmúlt napokban tapasztalt optimizmusát a makrofolyamatokkal szembeni várakozások támasztották alá, melyeket a tegnap közzétett ipari kibocsátási és munkanélküliségi statisztikák nem igazoltak vissza. Így a zöldhasú az egy nappal korábbi 109,54 jen után kora délután már csak 109,29-ot ért, az euró egysége pedig 1,1635 dollárról 1,1685-ig erősödött a nap folyamán. Hosszabb távon az elemzők az euróval szemben ezzel egyező, a jen relációjában azonban a tegnapival ellentétes tendenciára számítanak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.