Duplázott az Union nem élet ága
Az első három negyedév az Union Biztosító nem életbiztosítási üzletágának felfutását hozta. A társaság tegnapi közleménye szerint a biztosításokból származó díjbevétel 106 százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához képest, s ezzel meghaladta az egymilliárd forintot. A jelentős gyarapodáshoz lényegében mindegyik vagyonbiztosítási termék hozzájárult. A lakásbiztosítások és a sokrétű vállalati vagyon- és felelősségbiztosítások mellett a társaság az idén márciusban bevezette a kötelező gépjárműfelelősség- és casco biztosítását is, amelyekből néhány hónap alatt több ezer szerződést kötött.
A nem életbiztosítások arányának bővülését az Union tavaly hirdette meg stratégiájában, e szerint öt éven belül részarányukat a díjbevétel 50 százalékára kívánják növelni a jelenlegi 25 százalék körüli mértékről. (Az élet ág díjbevételéről még nincsenek végleges számok, a feldolgozás folyamatban van.) Ennek jegyében ez év szeptembertől új kockázattípusokkal bővítette meglévő lakásbiztosítási módozatait az Union, ami a vállalkozói, illetve önkormányzati ügyfeleket érinti. A meglévő szolgáltatási vertikum mellé a biztosító egy vállalkozóknak szóló kockázati elemet csatolt, amely azoknak nyújt védelmet, akik vállalkozásukat saját lakásukban, családi házukban végzik.
Az október 14-én megtartott felügyelőbizottsági ülésen a tulajdonos képviselői újabb öt évre megerősítették tisztségében Zsoldos Miklóst, a biztosító elnök-vezérigazgatóját és dr. Máhig Attila nem életbiztosítási vezérigazgató-helyettest. (VG)


