BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyelőre ismét stabil a piac

Az állampapír-piaci likviditáshiány nyomta rá a bélyegét a forintra az elmúlt héten: a hétfői számottevő esés után, pénteken előző heti záróértékénél is erősebb pozícióban állapodott meg.

A kötvénybefektetők vásárlási kedve alábbhagyott, az eladásokat követően pedig a tőke jelentős részét ki is vonták az országból. Az euró hétfőn ennek megfelelően raliba kezdett a forinttal szemben, az első megtorpanást az irányadó kamatszint változatlanul tartása eredményezte a piacon. Később azonban az erősödés folytatódott és nap végén 262,50 forint környékén állt az uniós deviza. Kedden folytatódott a forintgyengülés, napközben a 265 forintos euróértéket is elérte a hazai fizetőeszköz. A jegybank állampapír-piaci intervenciója azonban ezen a fronton is megtette a maga hatását, szerdán ugyanis a tendencia visszájára fordult. Az euró napközben 257 forinton is járt, több nyugati nagybank is vásárlóként jelentkezett a bankközi devizapiacon. A forint a hét hátralevő részében tovább erősödött.

Bár az euróval szemben sikeresen letornázta hét közepén felhalmozott hátrányát, a dollárral azonban annak nemzetközi piacokon nyújtott teljesítménye miatt nem bírt. A hét végi, 225,50 forint körüli kurzus a hét eleji záróértéknek megfelelő.

A bankközi forintpiacon az első napokban a likviditáshiány jelei mutatkoztak, a későbbiekben azonban lejjebb szorultak a kamatok. Az overnight ráta például a hét végén már 9 százalék környékén tanyázott.

Szinte a hét egészében a dollár volt nyerő pozícióban a nemzetközi piacokon. A zöldhasú az amerikai makrogazdasági statisztikáktól újabb támogatást kapott és ez átmenetileg feledtette a folyó mérleg hiányból eredő káros következményeket is a befektetőkkel. A dollár a japán fizetőeszközzel szemben 110 jen fölé erősödött csütörtökön, ezt az ugrást az amerikai deviza a kedvező munkanélküliségi adatoknak köszönhette. Az euró árfolyama ezzel párhuzamosan 1,143 dollár környékére csökkent: az eurózóna gazdasága növekszik ugyan, a lépést az USA-val azonban egyelőre nem tudja tartani.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.