BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jövőre casco a postán

A Magyar Posta-biztosítók az idén mintegy 4,1 milliárd forintos díjbevétellel számolnak, szerződéseik száma pedig elérné a 40 ezret. A gépjármű-felelősségbiztosítási piacra most belépő társaság jövőre 30 ezer szerződés megkötését és 720 millió forintos díjbevételt tervez ebben a szegmensben.

A hazai biztosítási piacon ez év januárjában megjelent Magyar Posta-biztosítók a várakozások szerint mintegy 4,1 milliárd forint árbevétellel zárhatják a 2003-as évet - közölte Iris Klunk, a társaság igazgatóságának elnöke tegnapi tájékoztatóján. Ebből a Magyar Posta Életbiztosító 3,9, a Magyar Posta Biztosító közel 190 millió forintos összeggel részesedne. A társaság elsőként bevezetett termékei közül (két élet, baleset, lakás) az egyszeri díjas életbiztosító bizonyult sikeresebbnek, ebben a szegmensben ugyanis a féléves adatok szerint már 8,87 százalékos piaci részesedést mondhatott magáénak. Október végéig egyébként több mint 10 ezer életbiztosítási szerződést kötött az életbiztosító, 3,4 milliárd forintot meghaladó értékben. A Magyar Posta Biztosító több mint 24 ezer szerződéséből csaknem 160 millió forint díjbevétel folyt be az év első tíz hónapjában.

A biztosító termékpalettája a nyár elején kiegészült az utasbiztosítással, amiből eddig 18,2 ezret adtak el 83 millió forint értékben. November elsején pedig belépett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piacra is, amiből 2004-ben mintegy 30 ezer szerződést szeretne értékesíteni, 720 millió forint volumenben - mutatott rá Kramer P. Stephan igazgatósági tag. Ez egyébként az évente 100-160 ezerre becsült "elvándorló" egynegyede lenne. Az elmúlt napokban már 1600 gfb.-szerződést kötöttünk - tette hozzá.

Jövőre a casco-, valamint a nyugdíj-biztosítási piacra való belépést is tervezi a társaság - hangzott el.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.