Pannonplast: döntésre várva
A Cégbíróság egyelőre még nem kapta kézhez az ítélőtábla döntését, miszerint az áprilisi 30-i közgyűlési határozatok bejegyzésével kapcsolatban mi az álláspontja - mondták érdeklődésünkre a Cégbíróságon. A Pannonplast jogi képviselője a hétfői rendkívüli közgyűlésen arról számolt be, hogy várhatóan még ezen a héten tudomásukra jut a határozat, ám úgy tűnik, hogy ez jövő hétre csúszhat. Az ítélőtábla bevonására azért került sor, mivel a bíróság még nem döntött a PSZÁF-Britton perben, amelynek témája: együttes befolyásszerzés történt-e tavasszal a Pannonplastban, avagy nem. Ám ez várhatóan elhúzódhat. Mindeközben a műanyagipari társaság hétfői közgyűlésén a részvények túlnyomó többséggel elfogadták, hogy a 12,5 százalékos szavazati korlátot eltöröljék.
Molnár László, a cég e hét hétfőn megválasztott igazgatósági tagja az MTI-nek úgy nyilatkozott: az alapkezelők mint tulajdonosok a részvény árfolyamának növelését tartják szem előtt. Az új igazgatóság tevékenysége akkor lesz jó, ha jövő áprilisig sikerül a részvények árfolyamát 2000-2500 forintra emelni. Ez a többi tulajdonosnak, így az igazgatóságból kiszorult Brittonnak és Karsai Holdingnak is érdeke - tette hozzá. Bár Kerék Csaba, a Britton ügyvezetője a minap azt mondta, hogy a 11,21 százalékos Pannonplast-részvénycsomag bár a tőzsde kereskedési könyvében szerepel, eddig nem akadt rá vevő. Igaz, egyik feltételként azt szabta, hogy 1500 forint felett keljen el - a másik, hogy egy csomagban -, tegnap pedig több mint 2 százalékos áresést követően kerek 1500 forinton zárt a részvény. (VG)


