BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szövetkeztek az alkuszok

Elsősorban a hazai tulajdonú kis- és közepes méretű biztosítási alkuszcégek érdekeinek képviseletére alakult meg a Magyar Biztosítási Alkuszok Szövetsége, amelynek létrehozását pénteken jelentette be Püski András elnök. A szervezetnek az országban működő több száz biztosítási alkusz közül jelenleg 16 tagja.

Az alkuszoknak már van egy szövetsége, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). Az új szervezet elnöke hangsúlyozta: nincs ellentét közöttük. Lépésüket azzal indokolta, hogy a kis, vidéki alkuszok problémái eltérnek az FBAMSZ-ben tömörülő tőkeerős, multinacionális ügynökökétől. Céljuk, hogy az 50-100 millió forint közötti állománnyal rendelkező társaságoknak az érdekeit képviseljék, ezenfelül a tagok tájékoztatása, a biztosítási törvényből adódó feladatok koordinálása, illetve az alkuszok felkészítése az uniós csatlakozásra. Magyarország taggá válását követően nő az alkuszok száma, mivel május elseje után külföldi biztosítási alkuszok is tevékenykedhetnek az országban - idézte az Econews az elnököt.

A szövetség Püski szerint szoros kapcsolatra törekszik a pénzügyi felügyelettel, és igyekszik csökkenteni a súrlódásokat az alkuszok és a biztosítótársaságok között. (VG)

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.