BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Marad a jelenlegi eurókamat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

A nap eleji erősödést átmeneti gyengülés, majd ismételt erősödés követte a forint életében a bankközi devizapiacon. A nap témáját Draskovics Tibor pénzügyminiszter Der Standardnak adott nyilatkozata szolgáltatta, melyből kiderült: a pénzügyi tárca új vezetője a 2010-es eurócsatlakozást sem tartja kizártnak. A pénzügyminiszter későbbi, MTI-nek adott nyilatkozata szerint a kérdésben egyelőre végleges döntés nem született, a bevezetéshez szükséges megszorítások miatt ugyanis a tárca széles körű egyeztetést kezdeményez a gazdaság szereplőivel. Az euró a délelőtti órákban átmenetileg erősödni kezdett, később azonban vesztett lendületéből, és a hazai fizetőeszköz 263,44 forintig korrigált. A Reuters felmérése szerint Szlovákia mellett Magyarország lehet az euróövezet első körös csatlakozója.

A pénteki erősödés után tegnap mérsékelt gyengülésbe kezdett a dollár a forinttal szemben. A zöldhasú jegyzése 206,63 forint volt a délutáni órákban.

Közel változatlan szinten kereskedtek tegnap a befektetők a dollárral a jennel szemben: a tengerentúli fizetőeszköz árfolyama 105,45 jen volt a kora délutáni órákban. Az ázsiai deviza ennek ellenére ismét közel négyéves rekord közelében forgott napközben, miután több elemző is úgy nyilatkozott, hogy a héten publikálandó GDP-adatok az elmúlt három év legdinamikusabb növekedéséről számolnak majd be az ázsiai országban. A prognózisok szerint a dinamika 1,1 százalékos volt a III. és IV. negyedév viszonylatában.

Egy pénteken közzétett felmérés szerint a szakértők többsége vételre ajánla a jent a dollárral szemben, de még többen vélik úgy, hogy eurót tartani az igazán kifizetődő befektetés. Ez utóbbiak véleményét támasztja alá az Európai Központi Bank (EKB) elnökének tegnapi bejelentése is, miszerint a jelenlegi kamatszint megfelelő az eurózóna gazdaságai számára. A status quo fenntartása melletti ismételt kiállás vételre sarkallta a befektetőket, akik 1,2777 dollárig tornázták fel az euró árfolyamát a pénteki 1,2734 dolláros szintről. A jelek szerint az eurózónának esze ágában sincs változtatni a jelenlegi árfolyam-politikán.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.