BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Ruhrgas vásárolta meg a Mol gázüzletágát

Az E.On Ruhrgas vásárolta meg Mol Rt. gázkereskedelmének és -tárolásának 75 százalék mínusz egy részvényét - értesült lapunk. A két fél tegnap lapzártánk után írta alá az erről szóló megállapodást Budapesten. Lapunk úgy tudja, hogy a meghirdetett három csomag többi részére opciója van a Ruhrgasnak, amely egyébként egyetlenként adott be ajánlatot, bár valóban több partnerrel is folytak háttértárgyalások.

A Mol három külön csomagban hirdette meg egyes tevékenységeinek kisebbségi, illetve többségi csomagját, amelyek együttes értékét 150-200 milliárd forintra becsülik a piaci elemzők, hozzátéve: az árat nagyban befolyásolhatja, hogy milyen jogokat ad el a Mol az egyes tevékenységeihez.

A Mol a gázkitermelésen kívül szinte minden, gáztevékenységhez kapcsolódó eszközét, illetve cégét meghirdette eladásra. Így például értékesíti 50 százalékos tulajdonrészét a Panrusgázból. Az 1994. október 1-jén megalakított társaság fő tevékenysége az oroszországi Gazpromtól származó földgáz értékesítése Magyarországon. A cég másik 50 százaléka a Gazprom tulajdonában lévő Gazexport Ltd., valamint az Interprocom Ltd. kezében van.

A gázkereskedelemmel és tárolással foglalkozó leányvállalatokra egyben lehet pályázni, s ezekből 75 százalék mínusz egy részvényt értékesít a Mol. A szállításra külön lehet érdeklődni, ebből azonban már csak 25 százalék plusz egy részvényt hirdettek meg. A gázszállítást és rendszerirányítást is magában foglaló leányvállalatban egyébként a Molnak 25 plusz egy részvényt meg kell tartania, hogy a kormány közvetett ellenőrzése fennmaradhasson. A pályázatokat egyszerre - vélhetően augusztus végén - kell leadni. A Mol Rt. részéről lapunk értesülését nem kívánták megerősíteni és kommentálni sem.

A gázüzleti eszközöket tavaly év végén szervezte ki a Mol három leánycégébe. Az eszközök apportként történő átadását, illetve nagyobb mértékben a leányvállalatok felé való értékesítését követően a Mol Földgázszállító Rt. alaptőkéje 13,2 milliárd forintra, a Mol Földgáztároló Rt. alaptőkéje 6,6 milliárdra, míg a Mol Földgázellátó Rt. alaptőkéje 5,8 milliárd forintra növekedett.

A Mol korábbi közlése szerint a gáztarifák meghatározásának alapjául szolgáló eszközérték a szállítási tevékenységre 177 milliárd, míg a tárolási tevékenységre 110 milliárd forint, az elismert eszköz alapú nyereség a szállításban 8,5, a közüzemi ellátást szolgáló tárolásban 10 százalék, a nem közüzemi ellátást szolgáló tárolás díja pedig nem szabályozott, arról a felek szabadon állapodhatnak meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.