A Nobel-díjasok sem egységesek Geithner programjáról

Kettejük vitáját az Timothy Geithner pénzügyminiszter azon terve váltotta ki, amely szerint az amerikai kincstár és magánbefektetők együttműködésével kell megszabadítani a bankokat a kezükön lévő, elértéktelenedett követelésektől, 500 és 1000 milliárd dollár körüli összesített értékben.

Krugman szerint a legnagyobb baj ott van, hogy a terv működésképtelen. A mostani pénzügyminiszter folytatja elődje – Henry Paulson – gyakorlatát, amikor készpénzt ad szemétért („cash for trash”). A tavalyi Nobel-díjas szerint nem lenne szabad illikvid eszközöket átvenni, ehelyett a kormánynak garanciát kellene adnia banki adósságokra, a végképp fizetésképtelen pénzintézeteket pedig át kellene vennie, hogy rendbe tegye a könyveiket, hasonlóképpen, mint azt a svéd kormány csinálta a 90-es években. Krugman szerint a pénzügyminiszter eljárása „több mint kiábrándító, egyenesen csüggesztő”.

Spence szerint viszont a terv működőképes, annak ellenére, hogy a végrehajtása számos bonyodalommal jár. A szakember – aki jelenleg a Stanford Egyetem tanára – különösen jónak tartja a magánszektor bevonását, mert így a résztvevők között alku lehetőséget teremt arra, hogy a leértékelt papírokat valamilyen módon be lehessen árazni, ami – esetleg erősen csökkentett értéken ugyan de – forgalomképessé teszi a szóban forgó aktívákat. A most 65 éves Spence 2001-ben – Joseph Stiglitz és George Akerlof  társaságában – megosztva nyerte el a közgazdasági Nobel-díjat, mindhárman azt az elvet képviselték, hogy bizonyos fokú állami beavatkozással hatékonyabbá lehet tenni a piacok működését.