Alulárazott az OTP-részvény
Két nap leforgása alatt 30 százalékkal drágultak az OTP Bank részvényei. A bankpapír árfolyama 1240 forintról kapaszkodott vissza 1630-ra tegnap délutánig, ezt elsősorban a short pozíciók zárása idézte elő, de a forint árfolyamának enyhe stabilizálódása is segítette a menetet. A Bloomberg hírügynökség által megkérdezett 21 elemzőből 9-en mondták azt, hogy érdemes vásárolni az OTP-t, míg hatan az eladásra buzdítottak, és ugyanennyien nyilatkoztak róla semlegesen. Az elemzők által megadott idei átlagos célár egyébként messze meghaladja a jelenlegi árfolyamot: 3428 forint.
Vágó Attila, a Concorde Értékpapír Zrt. szakértője is felülsúlyozásra ajánlja a bankpapírt, egy esetleges pesszimistább gazdasági forgatókönyv esetén is 2200 forintos év végi célárfolyammal számol, de ha gyorsabb lesz a kilábalás a recesszióból, akár 5000 forint fölé is visszaállhat az árfolyam – véli. Herczenik Ákos, a Raiffeisen bank elemzője hozzátette, hogy a pénteki amerikai munkaerőpiacról jövő adatokra adott első piaci reakciók után kezdődhetett meg a lefelé játszó pozíciók részbeni zárása. Rámutat: a forint tegnapi erősödése segítette a bankpapír drágulását – a kettő között az utóbbi hetekben szoros a kapcsolat. Herczenik rövid távon még óvatosságra int, nem érdemes a piac alját keresni. Egyéves időtávra már vételre ajánlja a részvényt 3960 forintos célárfolyammal.
Érdemes szemügyre venni az OTP-nek a külső környezet romlásáról alkotott véleményét. A bank által publikált Makro Monitor a tavaly novemberi számában közölt gazdasági előrejelzéséből ez év február végére alaposan visszavett. Tavaly ősszel Urbán László, a bank vezérigazgató-helyettese arról számolt be, hogy a bank „túlélő üzemmódra” kénytelen kapcsolni, például visszafogja a hitelezését, még a hitelkockázati besorolás alapján nem indokolt cégek esetében is, ahhoz, hogy tartani tudja a 2009-es eredménytervet. Azóta viszont lényegesen romlott a gazdasági helyzet, az akkoriban vártnál súlyosabb a recesszió az árfolyamgyengülés, valamint a külső környezet romlása miatt – mondja Tardos Gergely, az OTP Makro Monitorának egyik társszerzője.
Az OTP Bank március 6-án is folytatta saját részvényeinek vásárlását. 700 ezer darab törzsrészvényt vett 1381 forintos átlagáron. Ezzel egy időben a bank 183 ezer részvényt értékesített 1281 forintos átlagáron. A bank törzsrészvényállománya 22 millió darabra nőtt. GT


