Állampapírt a nyugdíjkasszákba!

A nyugdíjkasszák közelmúltban publikált negatív éves hozamai kapcsán egyre gyakrabban kerül szóba a rendszer szabályozásának kérdése is, amelyet több ponton is módosítani szükséges, a kérdés legfeljebb csak az lehet, milyen irányba. Egyes vélemények szerint érdemes lehet viszszatérni a felosztó-kirovó rendszerhez, ám ez hosszú távon nem megoldás, hiszen évről évre mind kevesebb aktív kereső jut egyre több eltartottra.

Sokasodnak a bírálatok a választható portfóliós rendszerrel (VPR) kapcsolatban is: a bevezetés dátuma és a portfóliók összetétele is aggályos, de éppen a tagok szempontjából igen nagy probléma, hogy döntő többségük sem a portfólióválasztással, sem annak kezelésével nincs tisztában, így a pénzügyi kultúra fejlesztése e területen is elengedhetetlen. Az Aegon Nyugdíjpénztár minden hónapban e-mailben küldött hírlevélben informálja a tagokat az egyes portfóliók aktuális értékéről, illetve adott esetben ideális portfóliót javasol számukra. A probléma gyökerét ugyanakkor csak ágazati szinten, megfelelő szabályozással lehet kiiktatni.

Pontosabban: a tavaly bevezetett három – alacsony, közepes és magas kockázatú – portfóliós rendszert kellene az alapjaitól újragondolni, és visszatérni a magán-nyugdíjpénztári rendszer indulásakor rögzített befektetési elvekhez. Akkor fontos volt, hogy a tagok valamekkora reálhozamot elérjenek, bizonyos korlátok között élvezhessék a tőzsdék felfelé mozgó teljesítményét is, ám mindezt a biztonságra törekedve, alacsony kockázatvállalási hajlandóság mellett.

A három portfólióra való áttérés azonban pont azt a koncepciót borította fel, hogy a tagok hosszú távú biztonsága az elsődleges szempont. Egy abszolút biztonságosnak tűnő rendszer került át egy abszolút kockázatosba, hiszen az ügyfelek zöme a koránál fogva automatikusan a kockázatos portfólióba került. Egy állami rendszer alapjának a konzervativizmusnak kell lennie, amely most hirtelen eltűnt, ez pedig óriási hiba volt.

Szükség van módosításra a technikai megvalósítás terén is: a hosszú lejáratú állampapírokat másképp kell értékelni. Pillanatnyilag lehet magas a piaci értékük, ám ha a kamatlábak emelkednek, annak óriási negatív hatása van az árfolyamukra. Egy 2017-es kötvény esetén például meg kell várni, amíg lejár, és nem arra spekulálni, hogy az árfolyama hogyan mozog. Ha ezt a fajta elszámolási rendszert vezettük volna be, akkor a tavalyi eredmények is egészen másképp néztek volna ki.

Véleményem szerint ugyanakkor mostantól az összes beérkező új pénz 90-95 százalékát kizárólag állampapírba kellene fektetni. Ezzel éves szinten keletkezne egy megközelítőleg 300 milliárd forintos állampapír-kereslet (ennyi áramlik a pénztárakba évente) és talán egy reálisabb árfolyam is. Ezzel a rendszerrel ráadásul már az új állományon is pozitív hozamot lehetne elérni, hiszen a lejáratig megtartva a mai papírokon 7-8 százalék gyűlhet fel. Mindemellett, ha a részvénypiacok feléledtek, fokozatosan vissza lehetne térni az egyportfóliós rendszerre is, de a jelenleginél sokkal konzervatívabb szabályozási keretek között. A többi pusztán csak vagyonkezelési feladat. Meggyőződésem: ez jobb lenne az ügyfeleknek, de jó lenne az államnak is. Ami pedig utóbbi szerepét illeti: a megtakarítások állami ösztönzése elengedhetetlen. Ennek egyik alkalmas eszköze lehetne az szja-törvény, így az ott megfogalmazott kedvezmények fenntartása vagy akár újabbakkal való kiegészítése kifejezetten kívánatos.

A szerző az Aegon kelet-közép-európai régióigazgatója