BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hideglelést kapnak az elemzők a Bank of America jelentésétől

Hiába múlta felül a Bank of America (BofA) eredménye az elemzői várakozásokat: a jelentésből világosan látszik, hogy növekszik a nemfizető hitelállomány.

A Bank of America mai közlése szerint egyre több általa kihelyezett hitelt nem törlesztenek az FBR Capital Markets elemzője szerint halálosan rémisztő ez a tény.

A BofA rossz hitelekkel kapcsolatos költségei 25 százalékkal emelkedtek, ez a második negyedév, hogy a cég 13,38 milliárd dolláros keretet tart fent erre a célra – jelenti a Reuters . A rossz kölcsönök összege 35,78 milliárd dollár, a hitelkártyákon ebben a negyedévben 12 százalékkal többet veszített a bank.

A normál részvények tulajdonosai számára a második negyedéves nettó bevétel 25 százalékkal csökkent, az elsőbbségi részvények osztalékainak kifizetései előtt a profit 5 százalékkal, 3,22 milliárd dollárra esett vissza. Ráadásul az eredményekbe beszámít a banknak a China Construction Bankbeli részesedésének 5,3 milliárd dolláros eladása, valamint a szövetségi segély után fizetendő 713 millió dolláros osztalék.

A Bank of America a szövetségi tiltás értelmében eddig nem fizethette vissza az államtól kapott 45 milliárd dolláros segélyt, az eredmények után még nagyobb nyomás nehezedik a vezérigazgatóra a bank teljesítményének növelésére. A Wall Street Journal információi szerint a felügyeleti szervek extra ellenőrzés alatt tartják a BofA-t a kockázatos eszközök miatt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.