Nagyot esett az AIG eredménye
Az egy évvel korábbihoz képest 85 százalékkal alacsonyabb, 269 millió dolláros első negyedéves nettó profitot ért el az amerikai AIG biztosítási csoport. Az eredmény romlása két fő tényezővel magyarázható: egyrészt a Federal Reserve által nyújtott hitelkeret lejártához kapcsolódó 3,3 milliárd dolláros ráfordítással, másrészt az új-zélandi és a japán földrengéskárokkal. A Robert Benmosche vezetése alatt álló és 2008-ban állami pénzekből megmentett AIG manapság elsősorban a vagyonbiztosítási kitettségét növeli, eszközállományát pedig 2008 óta közel 50 milliárd dollárral csökkentette. Az amerikai pénzügyminisztérium jelenleg 92 százalékos részesedéssel rendelkezik az AIG-ben, amelynek értékesítését még ebben a hónapban megkezdheti. VG


