A várakozásokat felülmúlóan teljesített az Allianz-csoport
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz életbiztosítási és vagyonkezelési üzletág erős teljesítményének köszönhetően az Allianz az elemzői várakozásokat felülmúló második negyedéves eredményt tudott elérni, amellyel a 2012-re kitűzött eredménycélokat is megerősítette – írja a Biztosítási Szemle. A német biztosító második negyedéves működési eredménye megközelítette a 2,4 milliárd eurót, mely a Reuters felmérésében részt vevő bankok és brókercégek várakozásait is magasan felülmúlta, és 2,8 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakának eredményét. „A kihívásokkal teli környezet ellenére megerősítjük 2012-re kitűzött előzetes terveinket, mely szerint az idei évre 8,2 – plusz-mínusz 0,5 – milliárd eurós üzemi eredményt várunk” – közölte Michael Diekmann, az Allianz AG vezérigazgatója.
Az élet- és egészségbiztosítási üzletág, valamint a vagyonkezelés területén elért negyedéves működési eredmények szintén felülmúlták az elemzői várakozásokat. A pénzügyi vezérigazgató-helyettes, Oliver Baete szerint a nyereségességre történő fókuszálásnak köszönhető a kiemelkedő eredmény. A díjbevételek még azokban a régiókban is nőttek, melyeket a leginkább sújtotta a magas piaci volatilitás.
A nem életbiztosítási vonalon ezzel szemben a működési eredmény 16 százalékkal zsugorodott a vizsgált időszakban, miután a Thaiföldön történt áradások kárigényei miatt 120 millió eurós tartalékot kellett képeznie a vállalatnak. Ennek ellenére a negyedéves nettó profit meghaladta az 1,3 milliárd eurót, amely 23 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, amikor is a görög szuverén adósság miatt jelentős leírásokra kényszerült Európa legnagyobb biztosítója.
Az Allianz részvényei 6,4 százalékkal emelkedtek az év eleje óta, amely azonban elmarad az EuroStoxx 600 biztosítási index 8 százalékos emelkedésétől. Az Axa – Európa második legnagyobb biztosítója – részvényei ugyanezen időszak alatt viszont 3,4 százalékkal zuhantak.


