BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az esésé volt a főszerep

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Főként az Európai Központi Bank elnöke okozott csalódást a tőzsdéken: az indexek látványos mélyrepülésnek indultak, miközben a spanyol és olasz kötvényhozamok megugrottak

Múlt hét elején még kitartott a korábbi kereskedési napok optimizmusa, amit Mario Draghi EKB-elnök beszéde táplált, miszerint a jegybank kész mindent megtenni az eurózóna megóvása érdekében. A jókedv azonban elég hamar elszállt, a keddi kereskedésben már elkezdődött a profitrealizálás. A befektetők a partvonalra helyezkedtek az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve szerdai kamatdöntő ülése előtt, mert attól féltek, hogy a tengerentúli jegybankárok nem jelentenek be újabb eszközvásárlási programot. Ez megalapozottnak bizonyult, pedig a jegybankárok szerint a foglalkoztatottság bővülése továbbra is aggasztó, és meglehetősen magas a munkanélküliség, ráadásul a gazdaság növekedése is tovább lassul.

A befektetők meg sem tudták emészteni ezeket a híreket, amikor jött a következő sokk. Az EKB egyes várakozásokkal ellentétben nem lazított tovább az irányadó rátán, majd a kamatdöntést követő közleménnyel egy időben heves eladások bontakoztak ki. Mario Draghi szavai nem elégítették ki a túlzott piaci várakozásokat, pedig új kötvényvásárlási programot indít a jegybank, ennek azonban feltételei vannak. Draghi azért keltett csalódást, mert nem féktelen pénzöntésről van szó, hanem lassú és megfontolt költekezésről. Ezért a csütörtöki nap volt a legizgalmasabb, valamennyi piacot a mélybe lökték a befektetők, a bankszektor könyvelhette el a legnagyobb veszteséget.

Ezt követően pénteken már megnyugodtak a piacok, miután újraértelmezték Draghi szavait, vagyis nem arról van szó, hogy elzárják a pénzcsapokat, hanem az EKB továbbra is segítő kezet nyújt azoknak az államoknak, amelyek bejelentkeznek az EFSF/ESM-be. A hét utolsó kereskedési napján emelkedést láthattunk a hazai tőzsdével karöltve. A magyar index, a BUX azonban továbbra is lemaradó a német és a tengerentúli indexekhez képest is. A héten maradhat az alacsony forgalmú kereskedés, és újra felfelé kúszhatnak az árfolyamok a múlt heti korrekciót követően. A blue chipek közül a Richtert érdemes figyelni: a múlt heti jó eredményeknek köszönhetően az árfolyam emelkedése nem torpant meg, de elérte a 39 500–40 000 forint közötti ellenállászónáját. Ezt kellene leküzdenie, hogy tovább száguldhasson 42 000 forintig.

Plusz 19 százalék az INA-ban?

A Vecernji List szerint a horvát kormány gondolkozik, hogy további 19 százalékot adna az INA-ból a Mol részére. Véleményünk szerint ezért a Mol részben saját részvénnyel, részben pedig készpénzzel fizetne a tulajdonrészért, amely biztosítaná a vállalat többségét. A lépés segíthetne az integráció elmélyítésében, amely több százmillió euróval is növelhetné a cégcsoport éves eredményét.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.