BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Esett az UniCredit profitja

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Pénteken tette közé második negyedéves számait az olasz UniCredit bank. Nettó eredménye ugyan 67 százalékkal, 162 millió euróra csökkent az egy évvel ezelőttihez képest, s az elemzők által várt 305 millió eurótól is elmaradt, ennek ellenére a részvény mintegy 7 százalékot emelkedett pénteken. A jelentős eredményromlás leginkább a megnövekedett céltartalékolási kötelezettségnek köszönhető, amely a romló makrogazdasági környezetnek tulajdonítható. Ugyan a gyorsjelentés igencsak negatívra sikerült, a befektetők fittyet hánytak rá.

A publikálás előtti 8 százalékos emelkedésből ugyan mintegy 3 százalékpontot visszaadott átmenetileg a részvény, de nem sokkal később újra a korábbi tündöklést mutatta az árfolyam. Ez annak köszönhető, hogy a Mario Dra­ghi által csütörtökön kilátásba helyezett intézkedéscsomag végül is segíthet megmenteni az eurózónát, és jelentős támogatást tud nyújtani a gazdasági növekedéshez a finanszírozási kamatok csökkentésén keresztül. Ez pedig jelentősen csökkentheti az UniCredit céltartalékolási kötelezettségeit is a jövőben, így sokkal jobb eredményeket hozhat; ezért néztek át a befektetők a pénteki nagyon gyenge gyorsjelentésen. Az árfolyam jelenleg egy bázist épít 2,2 és 3 euró között, ha a sávot elhagyná felfelé, akkor tere nyílna akár egy jelentősebb emelkedésnek is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.