Ismét bevásároltak a Rába vezetői
Újabb részvényeket vásároltak a Rába vezetői – jelentette be a cég a tőzsde honlapján. A társaság menedzsmentje ezúttal több mint 1,6 millió forintot költött részvényekre 807 és 810 forint közötti árfolyamon vásárolva meg a papírokat. A vásárlás nem meglepő, a tőzsdei cég néhány hete közölte, hogy vezetői túlságosan alacsonynak tartják a jelenlegi részvényárfolyamot, ezért befektetnek a cégbe. Akkoriban a Rábával még bőven 700 forint alatt kereskedtek a tőzsdén, a menedzsment vásárlásának hírére viszont kilőtt a papír árfolyama, és a napon belüli 15 százalékos limitig emelkedett.
A járműipari részvény árfolyama az elmúlt néhány napban 800 forint fölött stabilizálódott, de a vezetőség nemrég kiadott tőzsdei közzététele szerint még ez is messze van a szerintük reális ártól. A menedzsment ugyanis úgy ítéli meg, az 1000 forint fölötti árfolyam mutatna inkább valós képet a cég teljesítményéről, ilyen drágán azonban utoljára 2010 áprilisában forogtak a papírok.
A cég vezetése arra alapozta ezt a feltételezést, hogy a Rába, a közelmúltban valamennyi stratégiai piac valamennyi kulcsszegmensében sikeresen megalapozta a növekedési céljai teljesülését. Ennek első eredményei már tavaly megmutatkoztak, amikor közel 10 százalékos árbevétel-növekedés mellett mindhárom üzletág pozitív eredménnyel járult hozzá az elmúlt 10 év legkiemelkedőbb üzemi szintű teljesítményéhez. Az első fél év pénzügyi mutatói s a jelenlegi rendelésállomány is a folytatódó felívelés irányába mutat.


