Gyorsításra készül az Egis
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Bár árbevétel soron a várakozásoknak megfelelő utolsó negyedéves adatokat tett közzé a szerdai tőzsdezárás után nyilvánosságra hozott gyorsjelentésében az Egis. A kisebbik, tőzsdén is jegyzett hazai gyógyszergyártó eredményszámaival már egyértelműen csalódást okozott. A társaság szeptember 30-án zárult üzleti évének utolsó három hónapjában 34,26 milliárd forintos forgalmat könyvelhetett el, ami a tavalyinál bő három százalékkal magasabb.
Az üzemi eredmény ugyanakkor a vártnál kisebb mértékben, alig 4 százalékkal emelkedett, az adózott profit pedig, a jósolt masszív növekedés helyett ötödével alacsonyabb lett, mint 2011 hasonló időszakában, s az 1,64 milliárd forintot sem érte el. A profit hanyatlását jórészt a pénzügyi eredmény csökkenése okozta: miközben tavaly ezen a soron még 2,2 milliárdos többletet mutatott ki a cég, az idén – a kedvezőtlen időszak végi árfolyamhatás miatt – mindössze 15 milliósat.
A vártnál gyengébb utolsó negyedév ellenére ugyanakkor az Egis kifejezetten erős évet zárt: a teljes 12 hónapban a csoport 3 százalékkal 132,8 milliárd forintra növelte árbevételét, míg üzemi eredménye negyedével 20,4 milliárd forintra ugrott, adózott profitja pedig ennél is nagyobb mértékben, 36 százalékkal 18,5 milliárdra nőtt.
Az Egis árbevételét ezúttal is az export, ezen belül is elsősorban a FÁK-régióba irányuló kivitel húzta, miközben a növekedés legnagyobb gátja a magyarországi értékesítés volt. A társaság ezúttal hazánkban szűk 31,4 milliárd forint értékben adott gyógyszereket, ami tizedével marad el az egy esztendővel korábbitól. Mindez azt jelenti, hogy az Egis forgalma itthon a teljes piac szűkülési üteménél is gyorsabban esett, aminek eredményeként a társaság részesedése szeptember végére az egy esztendővel korábbi 5,3 százalékról 4,9 százalékra csökkent.
Visszaesésről számolt be a cég Kelet-Európában és a kisebb, egyéb piacokon is – előbbi régióban 9, míg utóbbi országokban 6 százalékkal csökkent az értékesítés. A FÁK-térségben elért árbevétel-növekedés azonban ezeket, és a gyenge hazai teljesítményt is képes volt túlkompenzálni. A teljes régióban az Egis 162 millió eurós forgalmat realizált, 7 százalékkal magasabbat, mint tavaly.
A vállalat vezetése a folyó üzleti évben az előző esztendőben mérténél nagyobb mértékű növekedéssel kalkulál. Poroszlai Csaba, az Egis gazdasági igazgatója a gyógyszergyártó sajtótájékoztatóján jelezte: előrejelzésük szerint a jelenlegi árfolyamkörnyezetben a forgalom 4-6 százalékkal gyarapodhat 2012/2013-ban.
A gyorsuló bővülést elsősorban a FÁK-régióban várható további dinamikus növekedésre alapozzák az Egisnél (ebben a térségben az idén euróban 8–10 százalékos növekedést jósolnak), de trendfordulóra számítanak a cégnél Kelet-Európában és az egyéb késztermékexport-piacokon is.
Magyarországon ugyanakkor folytatódhat az értékesítés csökkenése: a tavalyi 10 százalékos hanyatlást ezúttal a legjobb esetben is egy újabb 5 százalékos csökkenés követheti, de még az sem elképzelhetetlen, hogy ebben az üzleti évben is tizedével esik a hazai árbevétel.
Drágulhat a részvény
A viszonylag gyenge utolsó negyedéves eredmények ellenére a befektetők többsége továbbra is arra számít, hogy középtávon akár jelentős mértékben is erősödhet az Egis jegyzése.Az Erste például elemzésében hangsúlyozta ugyan, hogy a gyógyszergyártó messze a várakozások alatt teljesített, a dokumentum szerint azonban a pénzintézet szakértői továbbra is vételre ajánlják a cég papírjait, céláruk pedig 22 850 forint, ami egy év alatt 35 százalékos felértékelődést jelentene.
Bár egy hajszállal kevésbé optimisták, de a részvényárfolyam emelkedésére számítanak a KBC-nél is. A cégnél szintén vételi ajánlás mellett éves időtávon 19 400 forintos kurzust valószínűsítenek, ez nagyjából 15 százalékos erősödést jelentene.
Az elemzői véleményeket támasztja alá, hogy bár az Egis a gyorsjelentést követően a szerdai záróérték alatt kezdett, hamar visszakapaszkodott a pozitív tartományba, s végül 1,13 százalékos emelkedést követően 16 990 forinton vett búcsút a csütörtöki kereskedéstől. Más kérdés, hogy a részvény az elmúlt hetekben nem teljesített különösebben jól: október közepe óta több mint 10 százalékkal értékelődött le.
Az Erste például elemzésében hangsúlyozta ugyan, hogy a gyógyszergyártó messze a várakozások alatt teljesített, a dokumentum szerint azonban a pénzintézet szakértői továbbra is vételre ajánlják a cég papírjait, céláruk pedig 22 850 forint, ami egy év alatt 35 százalékos felértékelődést jelentene.
Bár egy hajszállal kevésbé optimisták, de a részvényárfolyam emelkedésére számítanak a KBC-nél is. A cégnél szintén vételi ajánlás mellett éves időtávon 19 400 forintos kurzust valószínűsítenek, ez nagyjából 15 százalékos erősödést jelentene.
Az elemzői véleményeket támasztja alá, hogy bár az Egis a gyorsjelentést követően a szerdai záróérték alatt kezdett, hamar visszakapaszkodott a pozitív tartományba, s végül 1,13 százalékos emelkedést követően 16 990 forinton vett búcsút a csütörtöki kereskedéstől. Más kérdés, hogy a részvény az elmúlt hetekben nem teljesített különösebben jól: október közepe óta több mint 10 százalékkal értékelődött le.-->


