A befektetők továbbra sem lélegezhetnek fel, mert pozitív fordulat helyett megerősítést nyert a januárban indult süllyedő trend. A hét utolsó kereskedési napján azonban korrekció indult, és rövid távon visszatesztelheti az árfolyam a 18 ezer pontos ellenállást, de tartós emelkedésre egyelőre nem valószínű.
Az ukrajnai eseményeket megszenvedte az OTP árfolyama. A hrivnya már több mint 30 százalékot gyengült tavaly év végéhez képest, amely felülmúlja a magyar bank várakozásait. Ennek hatására további céltartalék képzés is elképzelhető az első negyedévben, ha hosszabb távon fennmarad az ukrán fizetőeszköz gyenge árfolyama. Az OTP a 4 040 forintos támasz törésével új lokális mélypontra zuhant múlt héten, amit a pénteki kereskedésben visszatesztelt a részvény. Az ukrajnai események miatti negatív hatás nagyrészt már beárazódott az árfolyamba, ennek ellenére egyelőre nincsen túl sok erő a papírban. A következő támaszt 3 800 forint jelenti.
A Mol kedden került reflektorfénybe, miután publikálta negyedik negyedéves gyorsjelentését. A befektetők nem örültek annak, hogy a cég jelentősen csökkentette a kitermelési célját, és Kurdisztánban gyakorlatilag harmadolta a becsült készleteket. Ez pedig lökést adott lefelé az árfolyamnak, és 2009 nyara óta nem látott szintre csökkent az olajpapír kurzusa. Rövid távon továbbra is elkerülhetik a befektetők a Mol részvényeket, amiben közrejátszhat az INA jövője miatti bizonytalanság is.
A Magyar Telekom a piaci várakozásoknak megfelelő gyorsjelentést tett közzé múlt héten: az árfolyamnak a pénteki kereskedésben már sikerült pozitív irányba fordulnia, miután visszapattant a 320 forintos támaszról. .A blue-chipek közül egyedül a távközlési cég árfolyamának a trendje emelkedő, a 350 forintos ellenállást is elérheti hamarosan a kurzus.
A tengerentúli piac remekelt a múlt héten, történelmi csúcsnak is örülhettek a befektetők. Az S&P 500 index annak ellenére sem túlvett, hogy utóbbi hetekben nagyot rallyzott az árfolyam. A kitöréstől már csak egy hajszálnyira van piac, és remélhetőleg hamarosan sosem látott magasságokat hódíthat meg az index.
Duplázna a BMW Kínában
A BMW bejelentette, hogy megduplázza motorgyártási kapacitását Kínában. Ennek eredményeképp évi 400 ezer darab motort gyárthatnak majd az ázsiai országban ottani partnerükkel, a Brilliance China Automotive Holdings-szal együttműködve. A lépéssel a BMW csökkenteni tudja egyrészt a szállítási költségeket, másrészt az import adókat, ráadásul a helyi termelés hatására a devizaárfolyam kockázat is mérsékelhető.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.