BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Húsz év alatt eltűnhet a devizaadósság

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Évi 2-3 százalékkal csökkenhet a devizaadósság aránya, így öt év alatt nagyjából 20 százalékra apad és mintegy húsz év alatt ki is vezethető a rendszerből, ha az esedékes lejáratokat Magyarország forintból tudja törleszteni - mondta Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója ma az M1 hírcsatornán.

Két típusú devizaforrás most is rendelkezésre áll, a letelepedési államkötvény, illetve a lakosság számára kibocsátott prémium euró államkötvény (PEMÁK); s az idén lejáró 2,3 milliárd euróból, mintegy 500 milliót ebből finanszírozni lehet - tette hozzá.
   
A lakosság, a külföldi befektetőktől eltérően, stabil bázist jelent, nem különösebben ingadozik a tekintetben, hogy vásárol vagy nem vásárol állampapírt - mondta. Barcza György a jövőre nézve nem zárta ki az állampapírhozamok emelkedésének lehetőségét, és emlékeztetett arra, hogy februárban 0,25 százalékponttal emelték a lakossági állampapírok hozamát. Mint elmagyarázta, elsősorban azért mert egy pszichés hatást láttak: azt, hogy a 2,75 százalékos kamatszint nem elég vonzó a lakosságnak, s úgy tűnt, hogy ha a 3-sal kezdődik a hozam, az már kelendőbbé teszi a kötvényt.
   
Úgy látszik, nagyon gyorsan csökkentek a kamatok és a jelek szerint a lakosságnak kell még egy kis idő, amíg megszokja, hogy ha az infláció nulla vagy negatív, akkor egy 3 százalékos kamat is tisztes reálhozamot, tehát, valódi vagyongyarapodást jelent - mondta Barcza György.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.