BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Most már biztos, így büntetik a rendőrök az elektromos rollerrel közlekedőket: elvehetik a jogosítványt, 150 ezres csekk is repülhet – egy pohár bor se fér bele

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Egy pohár bor után 50 ezer forintos bírságot kapott elektromos rollerezés miatt Balatonlellén egy pár az egyik közösségi oldalon megjelent beszámoló szerint. Az eset két okból is figyelmet érdemelhet: egyrészt sokan nincsenek tisztában az elektromos rollerekre vonatkozó szabályozásra, márészt a szabályozás sem következetes azok tekintetében.

Rendőri intézkedéssel és 50 ezer forintos bírsággal ért véget egy balatonlellei esti borozás egy pár számára, akik egy pohár bor elfogyasztása után elektromos rollerrel indultak haza. A történtekről a Hello Balatonlelle nevű Facebook-oldalon számolt be Tóth Balázs, aki a balatoni turizmus fejlesztésének kiemelkedő szereplője. Az eset több szempontból is tanulságos, s nem csak azok számára, akik nincsenek tisztában az elektromos rollerekre vonatkozó ittas vezetési szabályokkal, hanem az eszközök körüli szabályozási anomáliákra is rámutat.

50 ezer forintos bírság járt elektromos rollerezésért egy pohár bor elfogyasztása miatt az egyik balatoni településen (illusztráció)
Ötvenzezer forintos bírság járt elektromos rollerezésért egy pohár bor elfogyasztása miatt az egyik balatoni településen (illusztráció)
Fotó: Pexels

Egy pohár bor után pattantak elektromos rollerre – nem kellett volna

A bejegyzés szerint az 50 ezer forintos bírságot kapó pár arról számolt be, hogy a frissen átadott balatonlellei rendezvénytéren fogyasztottak el fejenként egy pohár bort, majd mintegy fél órával később elektromos rollerrel indultak haza. Útközben a rendőrök igazoltatásra szólították fel őket. Az intézkedés során alkoholszondás ellenőrzést végeztek. A férfi negatív eredményt produkált, míg társa esetében a szonda alkoholfogyasztást jelzett. 

A rendőrök tájékoztatása szerint az elektromos roller gépi meghajtású járműnek minősül, ezért ittas állapotban nem vezethető.

A beszámoló szerint ezt követően 

  • hitelesített alkoholszondát is alkalmaztak, miközben 
  • összesen nyolc rendőr érkezett a helyszínre, közülük négyen vettek részt az intézkedésben. 

Állításuk szerint három különböző mérőeszközt is használtak, amelyek eltérő értékeket mutattak. A rendőrök közlése alapján az eljárás során a legmagasabb mért értéket vették figyelembe.

Az intézkedés során több, a közlekedési szabályokra vonatkozó tájékoztatást is kaptak. Eszerint az elektromos roller tolása vagy lábbal történő hajtása nem minősül szabálysértésnek alkoholfogyasztást követően.

Az intézkedés végén 50 ezer forintos bírságot szabtak ki, valamint összesen nyolc büntetőpontot kaptak.

 Tájékoztatásuk szerint a rendőrök jelezték: magasabb alkoholszint esetén akár 150 ezer forintos bírságra is számíthattak volna, sőt bizonyos esetekben a vezetői engedély is elveszíthető elektromos rollerrel elkövetett ittas járművezetés miatt.

Sokan nem ismerik az elektromos rollerekre vonatkozó szabályokat

A történetet megosztó pár hangsúlyozta, hogy utólag már tisztában vannak azzal, hogy megsértették a közlekedési szabályokat. Bejegyzésük célja szerintük nem a mentegetőzés, hanem a figyelemfelhívás volt, mivel a rendezvényen több olyan ismerősükkel is találkoztak, akik szintén elektromos rollerrel érkeztek borozni, és feltehetően nem ismerték a vonatkozó szabályozást.

Egyre többen sürgetik az elektromos rollerek szabályozását

Egyre több olyan balesetről hallani, amelyben elektromos rollerek is érintettek. Nagyvárosokban, különösen Budapesten már a városkép részeivé váltak a hangtalan járműveken suhanó emberek, miközben a jelenleg érvényes szabályozás nem kezeli külön kategóriaként az e-rollereket. Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter ezen is változtatni szeretne a KRESZ tervezett módosításával. A miniszter szerint az új KRESZ bevezetését átfogó és hosszú társadalmi egyeztetés előzi majd meg. Miként a Világgazdaság oldalán megírtuk, az elektromos rollerekre vonatkozóan az elképzelések szerint a kormány szeretné korhatárhoz kötni használatukat, és 20 vagy 25 km/h-s sebességkorlátozást bevezetni azokra.

A módosítások várhatóan két ütemben zajlanak majd, mert az e-rolleres balesetek száma kiugróan magas, miközben a jelenlegi szabályozásban a legnagyobb problémát az jelenti, hogy az elektromos rollereket nem értelmezi külön járműkategóriaként.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.