Kilőtt a Mol árfolyama, a forint is bekezdett a hét elején – 310 alatt váltják a dollárt, az euró is olcsóbb
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságAz amerikai-iráni feszültségek hétvégi kiújulását emésztik hétfő reggel a piacok. Az Egyesült Államok és a perzsa rezsim is csapásokat mért egymás érdekeltségeire, sajtóhírek szerint ugyanakkor sikerült megállapodni a támadások felfüggesztéséről, kedden pedig Dohában folytatódhatnak a tűzszüneti tárgyalások. A forint erősödéssel kezdte a hetet, a pesti tőzsdén is enyhén optimista a hangulat.

A BUX index 0,2 százalékkal emelkedett a nyitáskor, a vezető részvénykosár 140 105 ponton indítja a hetet. A magyar blue chipe közül
- az OTP árfolyama 0,15 százalékkal 45 740 forintra ereszkedett,
- a Mol kurzusa 1,3 százalékkal 3 714 forintra drágult,
- a Richter papírjai 12 260 forinton stagnáltak,
- a Magyar Telekom jegyzése pedig 0,1 százalékkal 2 676 forintra ereszkedett.
A nyugat-európai börzéken is emelkedéssel nyitottak a meghatározó részvényindexek.
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
A forint jó formában indította a heti kereskedést, minden jelentős devizához képest javítani tudott a tőzsdenyitásig.
Az euró jegyzése 0,15 százalékkal, 353,2 forintra ereszkedett kilenc órára.
A dollárhoz képest 0,4 százalékot erősödött a hazai fizetőeszköz, a keresztárfolyam ezzel a 309,6-es szintre süllyedt.
A régiós devizáktól is ellépett a magyar valuta: a cseh korona 0,15 százalékkal, a lengyel zloty pedig 0,1 százalékkal kerül kevesebbe.
Az olajárak enyhe emelkedéssel reagáltak a közel-keleti helyzetben bekövetkezett újabb fordulatra. A Brent hordónkénti jegyzése fél százalékkal 72,3 dollárra, a WTI ára egy százalékkal 69,9 dollárra drágult.
Az Equilor reggeli hírlevelében arról ír, hogy az iráni feszültség bármikor fellobbanhat, azonban a piaci reakciók mérsékeltek, mivel a tárgyalások a háttérben folytatódhatnak. Ugyanakkor szinte biztosra vehető, hogy a 60 napos tárgyalási folyamat sem lesz zökkenőmentes, lehet a mostanihoz hasonló támadásokra számítani mindkét oldalon.



