BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A forintosított hitelek harmadát cserélhetik le

A válság előtti szintre emelkedhet az idén a lakáspiaci tranzakciók száma – állítja a K&H. A hitelintézet 200 ezer adásvételre számít az idén – mondta Bába Ágnes, a bank vezérigazgató-helyettese. Az év első négy hónapjában máris 44 ezer ingatlan cserélt gazdát, ami 55 százalékkal több a tavalyinál, a folyósított lakáshitelek volumene pedig 33 százalékkal emelkedett. A két adat közötti különbség azt mutatja: sok a készpénzes vevő, aki befektetési céllal keres ingatlanokat.

A hitelintézeteknek is jut azért új ügyfél. Az idén 300 milliárd forint fölé emelkedhet a folyósított lakáshitelek állománya. A júliusban induló új szocpolnak, vagyis a Családok Otthonteremtési Kedvezményének (CSOK) főleg a kisebb településeken komolyabb a hatása, amit először várhatóan csak szeptember–október környékén érezhetünk majd. A hitelkiváltások viszont továbbra is komoly piacot jelenthetnek, a K&H szerint a most forintosított mintegy 3 ezer milliárd forintnyi egykori devizahitel harmada is megmozdulhat a banki akcióknak köszönhetően. Nem csak abban a 60 napos felmondási és ezt követő 90 napos kiváltási periódusban lehet komoly kiváltási hullámra számítani, amikor az adósok ingyenesen vihetik át egyik banktól a másikhoz a hitelt. Ezt követően is élénk maradhat a kiváltási piac, mivel ezután már a közvetítők is segíthetik az adósokat a hitel lecserélésében. Az igény jelentős, eddig 25 ezren érdeklődtek a bank telefonos ügyfélszolgálatán a hitelkiváltásról.

Ami az új hiteleket illeti, a korábbi évekhez képest változás, hogy az ingatlanhitelek 95 százaléka most már lakáshitel, a válság előtt azonban a jelzáloghitelek fele még szabad felhasználású volt. A hitelfékrendelet a K&H tapasztalatai szerint nem vetette vissza a lakossági hitelezést, a lakáshitelek kevesebb mint egy százalékát kellett emiatt elutasítani, a fedezetlen hiteleknél azonban valamivel magasabb volt ennél az arány. A jövedelemarányos törlesztőrészletre vonatkozó szabályok a piacon egységesebbé tették a hitelbírálati rendszereket, így azok az ügyfelek, akiket az egyik hitelintézet elutasított, valószínűleg a többi banktól is kosarat kapnak majd. Maga a hitelfékrendelet a hitelek átfutási idejét nem változtatta meg jelentősen, a fair banki törvény azonban a K&H szerint meghosszabbította az elbírálás folyamatát.

A K&H, amelynek az idén 15 százalék fölött van a piaci részesedése az új lakáshitelek körében, úgy látja: a hitelek összege enyhén növekszik, ebben szerepet játszhat az ingatlanok árának emelkedése is. Az idén átlagosan 7,2 millió forintot vettek fel az ügyfelek, többnyire 20 évre. A lakáshitelt igénylők 90 százaléka alkalmazott, ez összefüggésben lehet a jövedelemarányos törlesztőrészletre vonatkozó szabályozással, amely igazolt jövedelmet ír elő. A hitelek több mint négyötödét használt lakás vásárlására veszik fel, minden tizedik kölcsön pedig kiváltó hitel. Az ügyfelek csaknem négyötöde városban él, és a többségük családos. Kétharmaduk házas vagy élettársi kapcsolatban él, és több mint kétötödüknek kiskorú gyereke is van. Jellemző rájuk a magasabb iskolai végzettség is, 62 százalékuknak főiskolai vagy egyetemi diplomája van.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.