A Budapesti Értéktőzsdén szereplő FHB Jelzálogbank igazgatósága (it) – a bank tegnapi rendkívüli közgyűlésétől kapott felhatalmazás alapján – döntött arról, hogy a hitelintézet 6,6 milliárd forintos alaptőkéjét zárt körben, új részvények kibocsátásával felemeli – közölte a pénzintézet tegnap este. A közgyűlési mandátum szerint az it a következő két évben a korábban lehetővé tett 25 helyett 67,5 százalékos, de névértéken legfeljebb 4,45 milliárd forintos tőkeemelésről dönthet. Erre azért lehet szükség, mert a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2016. január 1-jétől egyrészt szigorúbb számítási módokat írt elő a tőkekövetelményekre, másrészt az FHB Jelzálogbank által vezetett – az FHB Kereskedelmi Bankot magában foglaló – csoportra szubkonszolidációs alapon történő tőkemegfelelést határozott meg.
Ez azt jelenti, hogy a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezetéhez (SZHISZ) csatlakozott két bankot a többi szövetkezeti hitelintézettől eltérően, egyedi módon, saját tőkemegfelelés terheli. E szerint a csoport konszolidált elsődleges alapvető tőkeelemeinek összege – a 2015. szeptember 30-i adatok alapján – közel 19 milliárd forinttal csökken, tőkemegfelelési mutatója pedig 11,53-ról 9,66 százalékra mérséklődik, úgy, hogy tevékenységében semmilyen kedvezőtlen irányú vagy a kockázatokat érdemben növelő változás nem következett be.
A felügyeleti tőkekövetelményeket az MNB évenként felülvizsgálja, annak jövőbeni mértéke a folyamatban lévő 2015-ös, valamint a további évek soron következő felülvizsgálatai miatt bizonytalan, a törvény által előírt keretben, 100–250 százalék között változhat.
A jelzáloghitel-finanszírozás megfelelési mutató (JMM) 2016-tól történő bevezetése nemcsak a szövetkezeti hitelintézeti integráción belül, hanem más piaci szereplőkkel kapcsolatban is új üzleti lehetőséget jelent az FHB Jelzálogbank számára – tette közzé a hitelintézet. Az FHB az SZHISZ-en kívüliek akár 60-100 milliárd forint új refinanszírozási igényét szolgálhatja ki jövőre. Ez az összeg 2017-ben – amennyiben a JMM elvárt szintje az induló 15-ről 30 százalékra változik – akár másfélszeresére is emelkedhet. Középtávon reális cél a 10 százalék körüli piaci részesedés fenntartása. Ez esetben a jelzálogbank refinanszírozási hiteleinek állománya öt év alatt évente átlagosan 26-27 százalék körüli – 2016-ban és 2017-ben ennél magasabb – bővülést érhet el. A refinanszírozott és saját hitelek ilyen mértékű bővülése azonban – figyelembe véve az új rendelkezéseket – akár 30–42 milliárd forint tőkekövetelményt is generálhat a bank szerint a 2015 végére várható állapothoz képest.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.