BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Estére csökkent a BUX értéke

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe csökkenéssel zárt.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 273,62 pontos, 0,77 százalékos csökkenéssel, 35 403,20 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője az M1-nek elmondta, nyáron kimondottan jónak minősülő forgalom mellett estek a részvényárak, ami azért meglepő, mert Európa-szerte növekedés volt, a tengerentúlon is emelkedtek a nyitás után az árak.

Baráth azt is mondta, hogy az OTP ára több mint 2 százalékkal esve, a nap végére napi minimumára csökkent, a Richteré pedig közel 6 milliárd forintos forgalom mellett 4850 forintra esett.

A Richter esetében megjegyezte, hogy

a 4800 forint komoly technikai szint, a jelentős forgalom melletti esés azt jelenti, ezen a szinten már komolyabban megjelentek a vevők.

Kedden egy pozitív hír is volt a Richterrel kapcsolatban, megszerzett egy szabadalmi jogot az Egyesült Államok területére is. Fundamentális oka nincs az elmúlt napokban bekövetkezett áresésnek, a célárak átlaga 6000 forint felett van – mondta. Úgy vélekedett, ahogy az eladói nyomás enyhül, elég jelentős visszapattanást lehet majd látni már a következő napokban.

Fotó: VG / Vémi Zoltán

  • A Mol 32 forinttal, 1,20 százalékkal 2700 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 220 forinttal, 2,15 százalékkal 10 020 forintra csökkent, forgalmuk 3 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 4,50 forinttal, 1,10 százalékkal 403,50 forintra esett, forgalma 68,5 millió forint volt.
  • A Richter-papírok 78 forinttal, 1,58 százalékkal 4850 forintra gyengültek, forgalmuk 5,7 milliárd forintot ért el.
  • A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3995,68 ponton zárt kedden, ez 12,70 pontos, 0,32 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

    Google News Világgazdaság
    A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

    Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.