Vegyes számokról jelentett az OTT-One
Az OTT-One éves árbevétele tavaly elérte a 2,8 milliárd forintot, azaz 2018-hoz képest csaknem 70 százalékkal emelkedett – közölte tegnap a technológiai vállalat. A társaság adózás utáni nettó nyeresége ugyanakkor 11,5 millió forinttal 204 millió forintra csökkent. Az előző évek gyakorlatának megfelelően az OTT-One igazgatósága a közgyűlésnek – amelyet ebben az évben április 15-re hívtak össze – ismét arra tett javaslatot, hogy ne kerüljön sor osztalékfizetésre, ehelyett az éves profitot helyezzék eredménytartalékba a növekedéshez szükséges beruházások saját erős finanszírozhatósága céljából. A technológiai cég a növekedési pálya fenntartása érdekében ezenkívül további forrásbevonási lehetőségeket is tanulmányoz, jelenleg pedig egy nyilvános tőkepiaci tranzakcióra is készül – mondta el Májer Bálint vezérigazgató az eredmény közzétételéhez kapcsolódóan.
A beszámolóból kiderül, hogy a cégnél az anyag jellegű és a személyi jellegű ráfordítások az árbevétel bővüléséhez hasonló mértékben gyarapodtak. Az értékcsökkenési leírás azonban mintegy százmillió forinttal haladta meg az előző évit, és döntően ez a tétel akadályozta meg a nyereség árbevétel-arányos növekedését.
Májer Bálint idén és a következő években is dinamikus forgalomnövekedést vár, amit az is elősegít, hogy számos olyan munkához jutott a cég 2019-ben, amely az idei évre is áthúzódik. Egyebek között ebben az évben kezdtek abba a 700 millió forint összértékű, mesterséges intelligencián alapuló kutatás-fejlesztési projektbe is, amelyhez korábban 365 millió forintos támogatást nyertek el. Emellett a streamingüzletághoz kapcsolódó távoktatás-fejlesztésektől is sokat vár a cég vezetősége, hiszen a járvány terjedése miatt fókuszba került ez a terület.
Az OTT-One a közgyűlést jelenleg hatályos alapszabálya értelmében még személyes megjelenéssel kívánja megtartani, ám az igazgatóság javaslatot tett az alapszabály módosítására, hogy a jövőben mód nyíljon a közgyűlések telekommunikációs eszközök segítségével történő megtartására. Emellett új igazgatósági tagok választásáról is szavazhatnak majd a közgyűlésen megjelenő részvényesek.


