BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Aranylázat váltott ki a járvány a befektetőknél

Éves összevetésben mindössze 1 százalékkal fogyott több arany a január–márciusi időszakban, mint egy éve, de az 1083,8 tonnára emelkedő értékesítés megoszlását teljesen átrendezték a koronavírus-járvány miatt rendkívüli mértékben visszaeső ékszeripari megrendelések, valamint a hirtelen megugró befektetői érdeklődés. A fizikai aranyba és az ágazat vállalataiba egyaránt befektető, tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) 298 tonnát vásároltak a nemesfémből, ezzel a negyedév végi készleteik új rekordra, 3185 tonnára emelkedtek. A közel 300 tonnás mennyiség óriási ugrásnak számít, hisz az előző év első negyedében az ETF-ek csupán 43 tonnányi aranyat vásároltak. Az Arany Világtanács negyedéves jelentése szerint az ETF-ekkel együtt a befektetési célú aranyvásárlások 539,6 tonnát tettek ki az első negyedévben, ez pedig 80 százalékos növekedés és négyéves csúcs is egyben. Ám amíg egy éve az aranybefektetések csupán 14 százaléka kötődött ETF-ekhez (a többi közvetlen fizikaiaranyrúd- és érmevásárlás volt), addig egy év múltán az ETF-ek már 55 százalékos súlyt képviseltek. Ehhez az is kellett, hogy az aranyrúd- és érmeértékesítések volumene 6 százalékkal, 241,6 tonnára mérséklődjön.

A járvány miatt elrendelt korlátozások hatására az ékszerészek 39 százalékkal kevesebb, 325,8 tonna aranyat vettek az első negyedévben. A Julius Baer tegnapi elemzése szerint az ékszeripari megrendelések Kínában mért 65 százalékos zuhanása nem tekinthető meglepőnek, a 41 százalékos indiai visszaesés viszont igen, mert ott csak március közepén, végén rendelték el a kijárási korlátozásokat. A keresletet az értékesítési pontok kényszerű bezárása mellett a nemesfém drágulása is visszavetette.

A technológiai (elsősorban elektronikai) aranyvásárlások 8 százalékos visszaesése már nem tekinthető meglepőnek, bár figyelmeztető, hogy a 73,4 tonnára visszahúzódó ipari megrendelések mindenkori negyedéves mélypontot jelentenek. Százalékosan épp ennyivel vettek kevesebbet – 145 tonnát – a jegybankok, és az orosz központi bank csak áprilistól függesztette fel hosszú távú aranyvásárlási programját.

A járvány és a korlátozások miatt a kínálati oldal is problémákkal küzd, a kibányászott arany mennyisége 3 százalékkal ötéves mélypontra, 795,8 tonnára csökkent, míg az újrahasznosítás volumene 4 százalékkal mérséklődött, holott ez utóbbi az emelkedő aranypiaci árak idején általában növekedni szokott. A dollárban mért jegyzés már nincs messze a 2011-es csúcstól (indiai rúpiában és török lírában idén meg is haladta), és mint azt a WGC megjegyzi, a kurzus annak ellenére emelkedett az idén 9-10 százalékkal, hogy a februári tőzsdekrach napjaiban rengeteg befektető eladta az aranyát, hogy a tőkeáttételes részvénypiaci pozíciói mögött álló fedezeteit feltölthesse.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.