BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Határozottan lépett fel az MNB

VG | A Magyar Nemzeti Bank (MNB) témavizsgálat alapján összesen 124,2 millió forint bírságot szabott ki hat pénzintézetre a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás megelőzése kapcsán feltárt hiányosságok miatt. A jegybanki vizsgálat megállapítása szerint a bankok több gyanús ügyletet nem jelentettek be haladéktalanul (vagy ismételten) az erre kijelölt hatóságnak, többen nem megfelelően működtették belső ellenőrzési és információs rendszerüket. Elégtelen volt egyes piaci szereplők esetében a (jegybanki rendeletben előírt) megerősített eljárás alá tartozó ügyfelek 10 millió forintot meghaladó ügyleteinek szűrése is.

Az MNB ugyancsak hiányosságokat tapasztalt a belső védelmi vonalak működésében a jelentős összegű tranzakciókhoz szükséges, a belső szabályzatban meghatározott vezető döntését, jóváhagyását igénylő eseteknél. Emellett a pénzeszközök forrására vonatkozó információk beszerzésének gyakorlata sem felelt meg a hatályos jogszabályoknak több hitelintézetnél. A jegybank (a jogsértések típusától függően) 30–135 napos határidővel kötelezte a pénzintézeteket a hiányosság pótlására, illetve a rendkívüli adatszolgáltatásra.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.