Felülteljesítő volt tegnap a BUX
M. E. | Jobban teljesített tegnap a BUX, mint a meghatározó európai indexek. Az utóbbiak az Amerikában munkanélküli-segélyért jelentkezők növekvő táboráról tudósító hírre délután leadták az addig felhalmozott nyereségüket, a pesti börze vezető tőzsdemutatója azonban a nap végére 0,4 százalékkal, 35 572 pontra erősödött. A részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt. A vezető részvények közül egyedül a Richter gyengült, a gyógyszerrészvény árfolyama 1,9 százalékkal 6495 forintra süllyedt. Az OTP ellenben 3,2 milliárd forintos forgalom mellett 1,4 százalékkal, 11 150 forintra drágult. Erősödött a Richter és a Magyar Telekom is. Az olajpapír kurzusa 1,3 százalékkal, 1774 forintra nőtt, a távközlési részvény árfolyama pedig 1,1 százalékos emelkedést követően 380 forinton zárt. Ismét egymilliárd forint feletti értékben kereskedtek a CIG Pannónia részvényeivel. Napközben a 12,5 százalékos erősödést jelentő 388 forintos magasságba is felkapaszkodott a biztosító papírja, ám a parkettet végül előző napi záróárán, 345 forinton hagyta el. Tovább izmosodott a forint, az euró jegyzése lapzártakor 347,7 forinton állt.


