Német vakcinafejlesztőbe száll be a GSK
A brit GlaxoSmithKline (GSK) gyógyszergyártó 130 millió fontért 10 százalékos részesedést vásárol a német CureVac biotech cégben – jelentette be tegnap a két társaság. Együttműködnek a koronavírus elleni, MRNS-alapú (MRNS = hírvivő ribonukleinsav) vakcina kifejlesztésében is.
Ugyanezzel az anyaggal igyekszik létrehozni a vakcinát az amerikai Pfizer és Moderna, továbbá a másik ígéretes német cég, a BioNTech is. Az együttműködés keretében – amely nem terjed ki a németek már meglévő, Covid–19 elleni vakcinájára – a CureVac akár 600 millió fontot meghaladó mérföldkő-kifizetésben is részesülhet, továbbá a kereskedelmi forgalomba hozatal után mennyiségtől függő sávos jogdíj is jár majd neki.
A részesedésszerzéssel a GSK mintegy 1,6 milliárd dollárra értékelte a CureVacot, amely a Reuters júniusi információi szerint a német kormány 300 millió eurós részvényvásárlását (23 százalék) követően nyilvános kibocsátással lépne a Nasdaqra. A Bill Gates által is támogatott biotech cég nemrégiben további 75 millió eurós európai finanszírozáshoz is hozzájutott. A legújabb hírek szerint a kibocsátás szeptemberben vagy októberben esedékes, és a tranzakciót a Bank of America, a Credit Suisse és a Jefferies segítségével bonyolítják le. A cég értéke a GSK-ügylet által jelzett szint körül alakulna – szivárgott ki a CureVac vezetéséhez közel álló körökből. A hírre a GlaxoSmithKline részvényei Londonban reggel 1,6 százalékkal gyengültek, később azonban az esést javarészt ledolgozták a papírok.


