BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A hétszázmilliárdos szint a cél

Tavaly 639,26 milliárd forintot helyeztek ki a lízingcégek, 912,36 milliárd forint értékű eszköz beszerzését segítette a szakma 83 050 szerződés keretében. Ez a 2019-es teljesítmény 86 százaléka, a finanszírozott összeget tekintve azonban nagyobb, 17 százalékos volt a visszaesés. Ezzel egy hétéves növekvő trend tört meg – mondta Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára.

A visszaesés nem volt érvényes a mezőgazdasági gépek lízingjére, ahol 7 százalékos növekedést hozott a 110,15 milliárdos 2020‑as kihelyezés. Ezenfelül az építőipari gépek esetében pozitívum, hogy helyben maradt az értékesítés – tette hozzá Nyikos Katalin, a szövetség elnöke. A mezőgazdasági termelők helyzetét az emelkedő élelmiszerárak, a gyengülő forint és a kedvező hitelfeltételek (mint az NHP Hajrá) is erősítették. Emellett az építőipari gépek esetében pozitívumként lehet értékelni, hogy nem csökkent számottevően tavaly a finanszírozott összeg.

A pan­dé­mia legnagyobb vesztese a nagy­haszon­gép­jár­művek pia­ca volt, ahol 36 százalékos visszaesést jegyeztek fel. Zs. Nagy István, a szövetség alelnöke emlékeztetett: a problémák már 2019 őszén prognosztizálhatók voltak, hiszen az Európai Unió új fuvarozási szabályozása és a Brexit hatása mellett a sofőrhiány is jelezte, hogy a piacnak nehéz éve lesz 2020-ban. Erre erősített rá a pandémia. A Világgazdaság kérdésére elmondták: a terület gondokat okozhat majd 2021-ben is, mivel a meglévő portfólió esetében – például a buszoknál – számottevő lehet a moratórium utáni kockázatnövekedés. Az egyéb gépeknél 30 százalékos volt a leépülés, ezt az ipari fejlesztések elmaradásával, elsősorban az autóipari gyártás megtorpanásával indokolta Nyikos Katalin, aki szerint biztató, hogy az elmúlt év utolsó negyedében már észlelhető volt a beruházások növekedése.

A finanszírozáson belül továbbra is 50 százalékos súlyt képviselő személygépjármű-finanszírozás 9 százalékkal esett vissza, a lakossági autófinanszírozás terén 10 százalékos visszaesést takar a 245 milliárdos kihelyezés. Miután az európai autóértékesítés 23, a hazai pedig 18 százalékkal esett vissza, a lízingcégek jobb eredményét a finanszírozási költségeknek a tetemes piaci drágulás miatt bekövetkező emelkedése okozta. A kishaszongépjárműveknél a finanszírozott összeg 5 százalékkal tudott növekedni, amit Zs. Nagy István egyértelműen az NHP Hajrá hatásának tud be. A flottaüzletágban 6 százalékos volt a visszaesés.

Nyikos Katalin szerint a lízingszakma lényegében az összes kormányzati és jegybanki támogatott konstrukcióban részt vesz. Az idén a szektor 6-7 százalékos bővülésével számolnak, ami 700 milliárd forint körüli finanszírozást jelenthet. Ezen belül a személygépjárműveknél 10, a haszongépjárműveknél 7 százalékos növekedést vár az idén a lízingszakma, a mezőgazdasági gépeknél 5 százalékos lehet a bővülés.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.