Pénz- és tőkepiac

Kapkodják a cégek a kamatmentes kölcsönt

Lassan a 100 milliárd forintos keret felét lekötik a vállalkozások, amelyek igényelték a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsönt.

Nem lankad az érdeklődés a március 8-a óta elérhető Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön iránt, amelyet a Magyar Fejlesztési Bank a járvány elhúzódó gazdasági hatásainak enyhítésére alakított ki.

A legfeljebb 10 millió forintos kölcsön amellett, hogy kamatmentes, azzal is segíti a vállalkozások fizetési nehézségeinek áthidalását, hogy törlesztését elég 3 évvel a folyósítást követően megkezdeni.

A jogosultak köre nemrég ismét bővült, így már nemcsak a kiemelt 55 ágazatban dolgozó vállalkozások vehetik igénybe a kedvezményes konstrukciójú hitelt, hanem azok a vállalkozások, egyéni vállalkozók valamint egyesületek is igényelhetik a konstrukciót, amelyek:

  • rendelkeznek 2020-as évre vonatkozóan teljes lezárt (12 hó) beszámolóval;
  • 2020-ra vonatkozó árbevételük nem nagyobb, mint 100 millió Ft;
  • 2020-ra vonatkozó tárgyévi éves átlagos állományi létszámuk nem nagyobb, mint 25 fő;
  • 2020. évi árbevételük minimum 30százalékkal alacsonyabb, mint a 2019. évi árbevétele.
  • A Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön iránt megjelenése óta hatalmas az érdeklődés. Számításaink szerint, a 100 milliárd forintos uniós forrás csaknem felét már lekötötték a jogosult cégek és egyesületek. A konstrukció tehát számos vállalkozás számra jelenthet segítséget a nehézségek áthidalásához, vagy az újrainduláshoz

    – nyilatkozta Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató helyettese.

    Fotó: Vémi Zoltán / VG

    A konstrukcióból az OTP Bank által üzemeltetett MFB Pontokon befogadott kérelmek összege már átlépte a 18 milliárd forintot.

    A vállalkozások átlagosan 8 millió forintot igényelnek.

    Elsősorban a vendéglátás és szálláshely szolgáltatás területén tevékenykedő cégek igénylik a konstrukciót, de sok kérelem érkezik be a kereskedelemmel és gépjárműjavítással foglalkozó vállalkozásoktól is.

    A jogosult társaságok a felvett forrást felhasználhatják készletek beszerzésére, működési költségük fedezésére, bér- és járulékfizetésre, valamint a rezsiköltségek finanszírozására is.

    A kölcsön fontos feltétele azonban, hogy az igénylő társaság rendelkezzen lezárt üzleti évvel 2019-re és 2020-ra vonatkozóan, mert a felvett összeg nem haladhatja meg 2019-es árbevételét, ám 2020-as árbevétele sem lehet magasabb 100 millió forintnál.

    A Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön elérhető az OTP Bank által országszerte üzemeltetett 167 MFB Ponton is. Emellett az OTP Bank honlapján pár kérdés megválaszolásával bárki megnézheti kényelmesen, akár az otthonából, hogy cége jogosult-e a konstrukcióra.

    OTP kkv vállalatok MFB Újraindítási Gyorskölcsön
    Kapcsolódó cikkek