A harmadik negyedévben 12 vállalat összesen 231 milliárd forint forráshoz jutott a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési kötvényprogramján (NKP) keresztül 

– derül ki a VG összesítéséből. A kedvező forrásbevonási lehetőséggel a program 2019. júliusi indulása óta már 65 kibocsátó élt, és átlagosan 24,7 milliárd forinthoz jutott, a befektetők pedig bő két év alatt több mint 1600 milliárdot jegyeztek a vállalati kötvényekből.

Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

A legnagyobb értékű, 68 milliárd forintos kibocsátás ezúttal a Hell Energy nevéhez fűződik, ez volt a legnagyobb hazai zöldkötvény-kibocsátás az NKP eddigi történetében. 

A pénzből töltőkapacitásait és alumíniumdoboz-gyárát tervezi bővíteni az italgyártó, a beruházások között egy új, 78 ezer négyzetméteres üzem építése is szerepel a szikszói bázison. A zöldkötvény-konstrukció láthatóan egyre népszerűbb a vállalatok körében, megújuló, illetve fenntarthatósági projektekre fordítja az utóbbi hónapokban megszerzett NKP-s forrásokat az AutoWallis, a Baromfi-Coop, a Stavmat, a Sundell és a Wingholding is.

A közvállalatok ugyan már március közepétől jelentkezhetnek az MNB-s forrásra, ám az első állami céges aukció szeptemberig váratott magára. Az MVM 55 milliárd forintos kibocsátása az akvizíciós célok mellett a tőzsdére igyekvő közműcég finanszírozási forrásainak diverzifikálását is szolgálhatja.

Az MVM mellett négy új kibocsátó vitt piacra kötvényeket a harmadik negyedévben, de a program kezdete óta most először azok a cégek voltak többségben, amelyek korábban már részesültek NKP-s forrásban. 

A pesti börze aktuális sztárja, a Masterplast augusztusi, 9 milliárd forintos kibocsátása óta triplázónak számít, ugyancsak harmadik aukcióján van már túl az LP Portfólió is. A Wingholding a tavalyi 54 milliárd után újabb, csaknem 25 milliárd forintra jelentkezett be, a Baromfi-Coop pedig 23,5 milliárddal toldotta meg a 2019-ben bevont 29 milliárdot. A Hell étvágya az idén jött csak meg igazán, a tavalyelőtti 29 milliárd forint mellett eltörpül a fent részletezett zöldkötvény-aukció. A tőzsdei cégek közül duplázott még az AutoWallis és a Sundell is.

A legkedvezőbb feltételekkel, 2,88 százalékos kamatozással a Hunland Trade bocsátott ki kötvényeket, míg a legmagasabb, évente 3,65 százalékos fix kamatot a Sundell papírjai fizetik. Továbbra is a tízéves futamidő a favorit, ebben a vállalatok körében ezúttal teljes volt az összhang. Az idei 32 kibocsátó közül is csupán ketten – a Nestlé és a Tranzit-Food – választottak ennél rövidebb, hétéves lejáratot. 

A jegybank a harmadik negyedévben 114,4 milliárd forintért vásárolt a kritériumoknak megfelelő, legalább B plusz minősítésű céges papírokból, az indulás óta pedig már csaknem 924 milliárdot fordított erre, a források ötödét a másodlagos piacon elköltve. Ezzel a folyamatosan bővített, jelenleg 1550 milliárd forintos vásárlási keretösszeg 60 százalékát merítették ki a jelentkezők. 

A program szeptembertől már a különleges munkavállalói résztulajdonosi program keretében működő (KMRP) szervezetek számára is nyitott, a nagyobb cégek közül az OTP már jelezte is, hogy munkavállalói két ilyen KMRP-szervezet létrehozását is tervezik, így akár ezek is bocsáthatnak majd ki kötvényeket. Maga a nagybank – pénzügyi vállalatként – egyébként nem jogosult az NKP-ban való részvételre. A láthatáron van két ingatlanfejlesztő kötvényaukciója: 

az Alfa Group 10 milliárd forintos zöldkötvény-kibocsátást tervez, míg a Bayer Construct ennél is nagyobb, 27,4 milliárdos forrásbevonásra készül.